Fegyelmi eljárás indult Czeglédy Csaba ellen, mert túl hosszú a borostája
Azután, hogy kiderült, fegyelmi eljárás indult Czeglédy Csaba ellen, mert az engedélyezettnél több könyvet tartott a cellájában, a volt szombathelyi önkormányzati képviselőt újra megtalálták egy velőtrázóan kisstílű, abszurd váddal, mégpedig azzal, hogy túl hosszú a borostája. Ez állítólag a büntetés-végrehajtási házirendbe ütközik, így újabb fegyelmi eljárást indítottak ellene - derül ki a hvg.hu cikkéből. Bár valóban létezik olyan szabály, amely szerint egy fogvatartott személy nem változtathatja meg külsejét ahhoz képest, amilyen külsővel a büntetés-végrehajtásba került, arról nem lehet szó, hogy Czeglédy Csaba arcát a felismerhetetlenségig megváltoztatta volna a borosta vagy esetleg az, hogy szakállt növeszt.
A portálnak Hankó Faragó Miklós, a politikus ügyvédje ezen túl azt is elmondta, hogy Czeglédy Csabának néhány héttel ezelőtt elromlott a mobiltelefonja, ami miatt nem tudják tartani a kapcsolatot egymással a vádemelés előtti időszakban. Szerinte a védence helyzetét szándékosan nehezítik, annak ellenére, hogy több törvényt is megszegnek.
– A büntetőeljárásról szóló törvény is egyértelműen kimondja, hogy a védő és börtönben lévő ügyfele közti kapcsolat nem korlátozható és nem ellenőrizhető. A védelemhez való jogának a megsértése, ami történik, hiszen szándékosan akadályozzák abban, hogy kommunikáljon
– fogalmazott az ügyvéd.
Czeglédy Csaba több mint egy éve ül előzetes letartóztatásban. Költségvetési csalással gyanúsítják, vagyis hogy a hozzá köthető cég, a Humán Operátor Zrt. körül a társaival 2011 és 2016 között diákmunka-közvetítésben utazó céghálózatot alakított ki, és a közvetítő cégek, illetőleg a hálózat alján levő iskolaszövetkezetek segítségével elkerülték a diákmunka-közvetítés után járó közteher befizetését. Ügyészségi közlések szerint az okozott kár 6,3 milliárd forint.
A politikus indulni akart az április 8-i parlamenti választásokon, és a mentelmi joga miatt ki is engedték, de ezt a mentelmi jogot Polt Péter legfőbb ügyész kérésére a Nemzeti Választási Bizottság villámgyorsan felfüggesztette, így újra bevitték. A családi vacsora mellől kellett felállnia.
Czeglédy Csabának egy előzetes letartóztatásban töltött év után elveszítette a mandátumát. Emiatt Szombathelyen időközi önkormányzati választást írtak ki, amelyet október 14-én László Győző, az az Éljen Szombathely! nevű civil szervezet jelöltje nyert. Ez ugyanaz a civil szervezet, amely az MSZP-s politikus mögé is beállt korábban.
Október 9-én volt hír, hogy Czeglédy Csabát megbüntették, mert az engedélyezettnél 47 könyvvel többet tartott a cellájában. A köteteket elkobozták, a visszaesés veszélye a borosta-gate-tel ellentétben kizárt.