Fásult a pedagógus

– A tanárok elfogadták a szervezetet?

– Nehéz ezt megítélni. A személyes találkozásokon bizalmat tapasztalok, de a pedagógusok egy része valóban erősen távolságtartó. Másik részük viszont kíváncsi ránk.

– Vajon mi okozza a jelentős ellenállást?

– Amit felülről hoznak létre, az mindig gyanakvást kelt. Különösen egy olyan országban, ahol nem is túl régen még az úttörőségben, a KISZ-ben meg a pártban volt szinte kötelező a tagság.

– Önöknél nincs szinte: a Nemzeti Pedagógus Karba minden pedagógusnak kötelező belépnie.

– Ez valóban sokaknak okozott problémát.

– Miért nem tesz ellene?

– Nem az én hatásköröm. Én ezt inkább lehetőségként, mint kötelezettségként fogom fel. És ha ezen mardosom magam, akkor minek vállaltam az egészet?

– Minek?

– Mert őszintén hiszem, hogy így tenni tudok a pedagógusokért.

– Felülről hozták létre a szervezetet. Ez jó?

– A mindenkori ágazati irányításnak fontos visszajelzéseket kapnia arról, hogy az íróasztal mögött kialakított elképzelései a valóságban mennyire működnek.

– Reakciókat a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetétől és a Pedagógusok Szakszervezetétől is kaphatnának. Azok ráadásul önkéntes szerveződések. De belőlük nem kér a kormány.

– A PDSZ néhány ezres tagsággal rendelkezik, jogosultságait a kar egyáltalán nem vitatja.

– A PSZ-nek pedig több tízezer tagja van.

– Az is szakszervezet. A magyar oktatásban korábban is számos jó szándékú, komoly múlttal és tagsággal rendelkező szakmai szervezet működött: matematikusok, fizikusok, magyartanárok, történészek, gimnáziumok és általános iskolák országos szövetsége. De ezeket nem szeretném magunkkal összemosni.

– A PDSZ szerint a Nemzeti Pedagógus Kar előképe a Benito Mussolini által megvalósított „hivatásrendi állam”, ráadásul önök „a kormány engedelmes tárgyalópartnerei”, és ez a körülmény „megkérdőjelezi a pedagógusok szakmai önállóságát, feltétlen engedelmességet követel meg”.

– Egyáltalán nem értek ezzel egyet. Remélem, hogy az eddig eltelt idő is bizonyította: nem vagyunk a kormány engedelmes tárgyalópartnerei. Ezért nem is szívesen foglalkozom ezekkel a vádakkal.

– Miért?

– Mert ettől nem haladunk előre. Persze megértem az ellenérzéseket, a kötelező dolgokat senki nem szereti. De a pedagóguskar létrejöttét törvény írja elő, ahogy a feladatait is. Ezekbe pedig nehéz belekötni. Lehet feltételezni, hogy a kormányzat engedelmes fegyverhordozója leszünk, de ez tévhit.

– Önök miben többek, mint a szintén a tanárok érdekeit védő PDSZ és PSZ?

– Én nem a szakszervezetek mentén szeretném definiálni magunkat. És nem is a kormányhoz vagy az ellenzékhez mérem a tevékenységünket, nem nekik szeretnék megfelelni. Két évre kaptunk felhatalmazást, kiderül, szakmai javaslatainkból mi valósul meg. Amikor láttam, hogy a törvény milyen jogokat biztosít számunkra, úgy éreztem, lehet velük élni. Az is világossá vált, hogy a döntéshozók az egyeztetésekben a legnagyobb szerepet a pedagóguskarnak szánják.

– Ehhez képest sokáig kihagyták önöket az egyeztetésekből. Például akkor, amikor a tárca – Hoffmann Rózsa egykori államtitkár ígérete ellenére – el akarta szakítani a minimálbértől a pedagógusok bértábláját.

– Ez valóban komoly problémát okozott, tiltakoztunk is. Na de új szervezetként meg kellett küzdenünk azért, hogy valóban élhessünk a jogainkkal. Decemberig valóban többször előfordult, hogy kimaradtunk az egyeztetésekből.

– Miért?

– Mert nem voltunk benne a rendszerben.

– Nem voltak benne a rendszerben?

– Létezik egy lista arról, kinek kell előzetesen kiküldeni a javaslatokat, és ebbe valahogy elfelejtették beleírni a pedagóguskart.

– Valahogy elfelejtették?

– Nem gonoszságból tették, egyszerűen nem voltunk benne a gépezetben, a forgó kerekek között.

– Pedig a megalakulásukkor Balog miniszter „érdemi tárgyalópartnernek” nevezte a kart, Czunyiné államtitkár asszony „partneri viszonyt” ígért, valamint azt, hogy bevonják önöket a jogalkotásba. Nem így történt.

– Amin meg is sértődhetnénk, de nem lenne értelme. Mondom, új szervezetként meg kell küzdenünk azért, hogy bekerüljünk a rendszerbe. Amin szerencsésen túl vagyunk. Persze továbbra sem esik jól, hogy még ha néha talán formális is egy-egy találkozó, de nem egyeztetnek velünk. Bár abban biztos vagyok, hogy a minimálbér ügye akkor is ebben a formában ment volna át, ha előtte meghallgatják a véleményünket.

– Akkor mi értelme a tevékenységüknek?

– Az egyeztetés sok esetben nem azt jelenti, hogy elfogadják a véleményünket. Persze jobban esett volna, ha a bejelentés előtt egyeztetik velünk az előterjesztést. De a kar legitimációja szempontjából most jobban fáj, hogy a szakképzéssel kapcsolatos óriási átalakításokból is szinte teljesen kimaradtunk.

– Ezek szerint még az is kevés, hogy decemberben felkerültek a listára. Fájhat az is, hogy Czunyiné legutóbbi akciójából is kimaradtak.

– Melyikből?

– Az államtitkár asszony szerint meg kell vizsgálni a munkaidő-nyilvántartásokat, mert a tanárok munkaideje a kötelező heti huszonnégy óra alatt van. Önök tiltakoztak – utólag.

– Így volt. Az a helyzet, hogy negyven órában tényleg nem lehet leírni a pedagógus munkaidejét. Aki komolyan veszi a hivatását, az még ennél is sokkal többet dolgozik.

– Tálán ezért állította nemrég Mendrey László PDSZ-elnök, hogy sztrájkhangulat alakult ki a pedagógusok között. Túlterheltek, nehezen követik a gyors változásokat, nem egyeztetnek velük. Szóval elegük van.

– Talán nincs igazam, de én nem érzékelek sztrájkhangulatot. Inkább fáradtság, fásultság, apátia van. Ami összefügg a munkaterheléssel és a pedagógustársadalom elöregedésével.

– Nem inkább azzal, hogy a tanárokat – Mendrey szerint – lefokozták, adminisztratív munkaerővé silányították?

– Lefokozást azért nem mondanék, bár az adminisztratív teendő valóban elég sok. Az pedig biztos, hogy az alkotó értelmiségi szereptől egyre messzebb kerülünk.

– Ez látszott azon az akción is, amelyen óvodások verses, dalos műsorral éltették egy új kormányablak megnyitását. Nem illett volna tiltakozniuk?

– Nem ismerem a körülményeket, és azt sem tudom, miként szervezték az eseményt.

– Elég megnézni az ott készült felvételt.

– Azt nem láttam. De nem feltétlenül baj, ha szerepel egy kisgyerek.

– Persze, csoportbulin, karácsonyi műsoron, anyák napján. Na de kormányablak-éltetésen?

– Ha így volt, s kötelezővé tették az intézménynek és a gyerekeknek, akkor azzal nem értek egyet. Persze azt továbbra sem ígérem, hogy mindenre csípőből reagálunk. A kar nem úgy működik, hogy az elnök eldönti, mi helyes és mi nem. A tagság véleményét szeretném képviselni. Egy ilyen ügyben pedig nem tudunk gyorsan reagálni. És ha ebben megtesszük, akkor sok minden másban is kellene. Elsősorban nem ez a mi dolgunk.