Farkas Flórián alól kidőlhet a Lungo Drom

Tömegesen hagyják ott tagjai a Farkas Flórián vezette Lungo Dromot a miniszterelnök romaügyi biztosában csalódott tagok. A kilépők hamarosan új, országos roma közéleti szervezetet alapítanak a hitelét vesztett Lungo Drom helyett – tudta meg a Hvg.hu.

2017. május 5., 10:24

Fotó: MTI /Illyés Tibor

A lap szerint százas-ezres nagyságrendben hagyhatják el a szervezetet, amely így gyakorlatilag kidőlhet Farkas Flórián alól. A Lungo Drom 20 megyei szervezetének alig fele maradhat működőképes.

A Lungo Drom működése ráadásul három éve a törvényi feltételeknek sem felel meg: utoljára 2014-ben tartottak kongresszust, pedig az nemcsak, hogy évenként kötelező lenne, de e testületnek kellene elfogadnia a szervezet költségvetését és éves beszámolóit is, és levezényelnie a kétévenként kötelező tisztújítást is.

A Hvg.hu úgy tudja, a kilépők által tervezett új formáció bírósági bejegyzése szerint már folyamatban van, a szervezet várhatóan május közepén áll a nyilvánosság elé. Vezetői a közéletben eddig részt nem vett fiatal roma értelmiségiek lesznek. A korábbi, tapasztaltabb Lungo Drom-os vezetők csak a háttérből segítik őket, hogy az új szervezet nevét semmilyen módon ne lehessen összekapcsolni a korrupciós ügyekben lejáratódott Farkas Flóriánnal, illetve a Lungo Drommal.

A Farkas Flórián miniszterelnöki biztos nevével egybeforrt Híd a munka világába program kétes pénzköltései miatt az utóbbi években több nyomozást is indított a NAV és különböző rendőri szervek (költségvetési csalás, hűtlen kezelés, közokirat-hamisítás, és hivatali visszaélés miatt). Jelenleg összesen féltucat eljárás zajlik Lungo Drom ellen – egyelőre gyanúsított nélkül.