Faluarc: az önkormányzati koncepció alulnézetből

Hernádszentandráson javában zajlik a munka. Nemsokára juniálison ünneplik az uniós pénzből létrehozott biogazdaságot. Csinosodik a hatezer négyzetméteres „farm” körül a falu központja. Kupacban áll a sétánykő-granulátum, frissen festettek a padok, a kerítések, új földben a tuják. Az uniós tábla mögött katonás rendben sorakozik – szabad földben és fólia alatt – burgonya, paradicsom, paprika, káposztafélék és a többi. Forgóban veteményeznek, vegyszert nem használnak, trágya nincs, hiszen már senki nem tart állatot.

– Meg kell tanítani az embereket komposztálni, el kell magyarázni, hogy legyenek türelmesek, hiszen a tavalyi árvíz miatt belerohadt a krumpli a földbe, ezért most több a munka. Jó, ha önellátásra elég lesz a termés, de jövőre már eladnivaló is lehet – mondja Tamás Béla, a gazdaság vezetője.

Az unió által tizennyolc hónapig finanszírozott programba bárki jelentkezhetett, aki vállalta: hétvégenként részt vesz a képzéseken, s nemcsak a mintagazdaságban dolgozik, de saját kertjét is műveli.

– Az emberek belefásultak az életbe, a vidék boldogulását nem segíti senki. A fiatalok már nem is tudnak igazán dolgozni. De ha a munka nemesít, mi még igazi nemesek vagyunk – nevet a hatvanegy éves Hegedűs Lajos, a közmunkások irányítója.

Tizenkilenc évet húzott le a MÁV-nál szerelőként, volt gyári műszakvezető, Tengizben bádogos, aztán itthon lakatos, parképítő. Másodállásában feleségével nevelőszülők. Nyolc évig három lányt neveltek, másfél éve pedig három cigány kisfiú és egy lány van náluk.

– Mint az orgonasípok: 9, 10, 11, 12 évesek. Tévét naponta egy órát nézhetnek – inkább jönnek velünk a kertbe. Babot, borsót, krumplit vetünk, a kukorica meg kell a disznóknak.

Tavaly egy kétmázsásat vágtak, szeretik a házi zsírt, a tejet se boltból veszik.
Üveges Gábor polgármester azt mondja, hálát adott az égieknek, amikor rátalált Lajos bácsira.

– Ég a keze alatt a munka, és a többieket is képes szigorúan fogni. Talán ragadós lesz a példája.
Merthogy bár próbáltak kedvet csinálni a helybélieknek a mintagazdasághoz, a szociális ellátásra jogosult kilencven embernek csupán harmada jelentkezett a programba.

– Azok közül, akik rég munkanélküliek, sokaknak eszükbe sem jutott beállni. Kapják a segélyt, és elkényelmesedtek. Persze ezért a munkáért valóban nem jár pénz. De termény igen. Azt pedig hazavihetnék vagy eladhatnák. S a megszerzett tudással akár őstermelők is lehetnének.

Persze Gábor nem adja fel egykönnyen.

Beletanult

Bár Kazincbarikán született, szüleivel tízéves kora óta él Hernádszentandráson. Őseit az 1700-as évekig sikerült visszavezetni a falu történetében. Gábort mindig érdekelte a politika, a ’98-as választás hevében jogra és politológiára is jelentkezett, előbbiről két ponttal csúszott le. Igaz, két évvel később már bejutott, de addigra rájött: a szócséplésnél jobban érdekli a gyakorlati politizálás, a településszervezés. Huszonkét évesen, még az egyetem elvégzése előtt került be a helyi képviselő-testületbe, s rögvest alpolgármesterré választották. Beletanult, s rájött: a médiapolitológusok, országos politikusok kliséi ritkán találkoznak a valósággal. Sőt, magában olykor még a környékbeli társakon is somolyog:

– Azt írja a harmadik ciklusára készülő képviselő a szórólapján, hogy fő célja a munkahelyteremtés. És mit csinált eddig?

Tennivaló akad. A 467 lelkes falu harmada roma, negyvenszázalékos a munkanélküliség. Stratégiák, nagy szavak, programok ide vagy oda, ez a szám nem változik a rendszerváltás óta. A megszűnő téeszek, a felszámolt miskolci ipar munkásainak azóta nincs biztos munkahelyük.

Gábor és négy képviselőtársa 2007-ben kezdtek ötletelni.

– Abban biztosak voltunk, hogy a mezőgazdaságba kell befektetnünk. Számba vettük, hogy milyen önkormányzati földjeink vannak, s milyen hosszú távú, a támogatás megszűnésével önfenntartóvá változtatható programok léteznek.

Így vált valóra a biogazdaság ötlete, persze kacskaringós úton, három év alatt. A tervet első körben elutasították, 66 hiánypótlást kértek, s az elbírálás több mint egy évig tartott.

– A nagyvárosoknál külön osztályok vagy megbízott cégek foglalkoznak a pályázatírással. Mi mindent magunk tanultunk.

Olyannyira, hogy nagyobb fába vágnák a fejszéjüket. A polgármester irodájának falán fekete-fehér képek idézik a múltat. Azokból az időkből, amikor a falu végében folyó Hernádon még nem volt híd, s hivatásos csónakos szállította az embereket, amikor a borospincék előtt bajszos legények néztek a fotóapparátba. Van itt ma is jó levegő, finom ízek, csak újra fel kell fedezni, int a polgármester, s adja ki a jelszót: falusi turizmus. Lenne itt gazdaudvar és ökopark, sátorozás, tutajozás, lekvárfőzés, disznóvágás – amit csak a vendég kíván. Igaz, hogy a projekt cirka 100 millióba kerül, de Gábor szerint a kistelepülések túlélésének a záloga az, ha láthatóvá válnak.

– Minden falunak arcot kell adni. Hernádszentandráson ’94 óta nincs iskola, viszont létrehoztunk egy tanodát, amely tantárgyi felzárkóztatással és személyiségfejlesztéssel is foglalkozik. Korábban évente 2-3 rendezvényt tartottak itt, ez évben már 25-öt, köztük térségi fesztiválokat is. Figyelünk a falu képére, hogy virágosak legyünk, szép köztéri bútorokkal, rendezett utcákkal. Ehhez viszont kiszámítható állami finanszírozás és kellő önállóság szükséges.

És itt a bökkenő az önkormányzati koncepcióval. De kezdjük az alapoktól.

Fukar az állam

Hernádszentandrás éves költségvetése 140 millió forint. Három környékbeli településsel körjegyzőségben működik az igazgatási, a szociális, a pénz- és a gyámügyek ellátása. A falu saját adóbevétele a nagyarányú munkanélküliség miatt minimális, évente kétmillió alatti. A hivatali apparátus fenntartása 12 millió, a szociális juttatásokra 30, a kötelező feladatokra 20 millió megy el. Hiányuk viszont 19 millió. Ám korántsem a presztízsberuházások miatt.

– 2002-ben az állam az intézményi kiadások 80-85 százalékát fedezte. Ma már ez az arány csupán 55 százalék. A lyukat az önkormányzat próbálja betömni.
Például a falugondnoki szolgálat vagy a társulásban működtetett óvoda fenntartásakor.

S hasonlóan fukar az állam a többi apanázzsal is. A bérpótló juttatásnak – leánykori nevén a munkanélküli-segélynek – csupán nyolcvan százaléka, a lakásfenntartási támogatásnak kilencven, az ápolási díjnak pedig hetvenöt százaléka igényelhető vissza. A valós költségek és az állami finanszírozás között évről évre növekvő különbséget foltozgatják, ahogy tudják. Például a gondozási központban ötből három ember közfoglalkoztatott volt – így olcsóbb. Csakhogy új szabályt hoztak: a működési engedélyben előírtnál – esetünkben négynél – kevesebb főállású alkalmazott nem lehet. Egy kiskapuval kevesebb. Amelyet persze senki nem kedvtelésből használt. Csupán kényszerből.

– Takarékoskodunk, ahol tudunk. Alternatív segélyt csak különösen indokolt esetben adunk, és inkább kaszálunk, hogy ne fogyjon az üzemanyag. Viszont a vonzerő szempontjából fontos, hogy rendezett legyen a falu, ezen például nem spórolunk. Sőt, a belterületen a házak előtti utcaszakaszokat az önkormányzat tartja rendben. A kormányok sorra homokba dugják a fejüket, s ha minden elvonás ellenére is működni tudunk, rávágják: eddig pazaroltatok.
Gábor szerint az új önkormányzati koncepcióban jó irány az állami és az önkormányzati feladatok szétválasztása, de azzal nem ért egyet, hogy az ezer fő alatti településeknél ne lehessen főállású a polgármester.

– Az ilyen kis falvakban a vezetők cirka háromszázezret visznek haza – bruttóban, ami vidéki viszonylatban sok. De az állam valójában veszíteni fog, még ha egy ilyen intézkedés takarékosságnak tűnik is. Hiszen társadalmi megbízatásban ki vállalna ennyi gonddal járó munkát? Sorban állnak majd a vállalkozók, akiknek jól jön az ügyfélkör bővítéséhez a poszt, meg a hat osztályt végzettek.

A polgármester szerint hibás elképzelés a települések önállóságának szűkítése is.

– Most úgy látszik: ezentúl pusztán arra kellünk, hogy utalgassunk majd az irodából. Pedig a mozgástér eddig is csekély volt. De a menedzser-szemléletű polgármesterek megtalálják az országos szemmel csak aprópénznek számító bevételek helyét is. Pár millió forint egy faluban nagy lehetőség. Ha még ennyi bizalmat sem kap egy vidéki vezető, legyen bármilyen elhivatott, képtelen fejlődést elérni.

A szakma hangja

Pedig Gábor ezért írta nyílt levelét. És reméli, számítanak a szakmai érvei. Például, hogy nem kellene merev szabályban deklarálni: egy körjegyzőségnek minimum kétezer lelkesnek kell lennie, hiszen vannak vidékek, ahol ez 5-6 település fúzióját jelenti. Csakhogy, ha ezek 20 kilométerre vannak egymástól, akkor csak bonyolultabb és drágább lesz az ügyintézés.

– A túlzott ellenőrzés a bizalmatlanságból fakad. De ezért a kistelepülések is hibásak. Elhisszük magunkról, hogy mert kicsik vagyunk, lobbierőnk sincs. Lenéznek bennünket, pedig nem igaz, hogy a nagy település nagy gond, a kis település kicsi.

Bár a nyílt levélben leírtakkal szinte minden környékbeli kolléga egyetért, meglepődtek Gábor bátorságán. Nem biztos, hogy olajozta a pályázati pénzek elbírását. Ő mégse habozott. Azt mondja, csak a tapasztalataival akar segíteni. Hátha meghallják odafönt a szakma hangját is.

Hátha.