Fagyasztott húsért és tűzifáért verte félholtra a 88 éves nénit egy 45 éves nő Körösladányban
Szeghalmi Járási Ügyészség a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt kezdeményezte egy 45 éves nő és élettársa, egy 23 éves férfi letartóztatását, akik egy 88 éves idős nőt raboltak ki Körösladányban a múlt héten.
A nyomozás adatai szerint november 13-án este hat óra tájban a gyanúsítottak megjelentek a velük egy utcában lakó idős sértett körösladányi házánál.
A lakásba bejutva a nő felráncigálta a nénit és pénzt követelt tőle. Amikor nem kapta meg, kirángatta a sértettet a folyosóra,
vascsővel többször ráütött a kezére, hátára, fejére, miközben folyamatosan pénzt követelt tőle, majd hanyatt lökte, és a földön fekvő sértettet többször megrúgta. A sértett a fejét is beverte, ami erősen vérzett.
A nő kutatást végzett a lakásban, majd az utca felőli szoba ablakát kinyitotta, azon kiadogatta társának a lakásban talált dolgokat,
fagyasztott húst, hasított fát.
Később a gyanúsított-páros női tagja megkötözte a sértettet és bekötötte a szemét. A házat kora reggeli hagyták el, és még 10 500 forint készpénzt, arany ékszereket és egy régi típusú mobiltelefont vittek magukkal – írta az Ügyészség.