Ezt mondta Semjén Zsolt a 220 millió forintból felújított templom megáldása után

Megáldották a görögkatolikus székesegyház megújított templombelsőjét.

2022. január 23., 17:26

Szerző:

A kormány elismeri és megbecsüli az egyházak munkáját, azt amit az országért, az emberekért tesznek – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vasárnap Miskolcon, a görögkatolikus székesegyház megújított templombelsőjét megáldó ünnepi liturgia után.

Elmondta:

a templomok az elmúlt évtizedekben megújultak, miként az egyházi fenntartású iskolák, szociális intézmények is.

Semjén Zsolt kiemelte, hogy már több mint háromezer templom megújítását támogatta a kormány a Kárpát-medencében és csaknem kétszázat építettek, jelentősen nőtt az egyházi iskolák száma is.

Az állam ezért az egyházaknak köszönettel tartozik – mondta a miniszterelnök-helyettes.

A miskolci belvárosban lévő görögkatolikus templom öt évvel ezelőtt új külsőt kapott és környezete is megújult, most pedig a székesegyház belső felújítása valósulhatott meg.

A munka leglátványosabb része a mintegy 72, posztbizánci stílusban készült ikon. A falfestmények a keleti rítusú templomok festésének szabályai szerint a mennyezeten, a boltíveken az üdvtörténeti eseményeket ábrázolják, lejjebb, az oszlopokon és oldalfalakon próféták, szentek, vértanúk láthatók.

Fölkerültek az Istenszülő ünnepei is, köztük a templom címünnepének, az Istenszülő elszenderedésének ikonja, a karzat alatti mennyezeten Mária ószövetségi előképei is megjelennek.

A belső felújítás során gépészetileg is modernizálták a templomot, a beruházás a Görögkatolikus Metropólia támogatása című projektben valósult meg mintegy 220 millió forintból.

A vasárnapi szertartás a püspökök ünnepi bevonulásával kezdődött, ezt az ikonszentelés szertartása követte. Az ikonokat Orosz Atanáz miskolci püspök, Kocsis Fülöp érsek, görögkatolikus metropolita és Szocska Ábel püspök tartotta. Az ikonszentelést liturgia követte.

(Kiemelt kép: illusztráció. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a szenteltvíztartóval Bese Gergő plébános mellett. Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI)