Exlex

A Fővárosi Önkormányzat óriásgépe havária-üzemmódban működik: most nem az a cél, hogy minél messzebb jusson. A pilótafülkében ülők dolga robbanás nélkül, biztonságban letenni a gépet a kifutópályára. A pártfrakciók, amelyek korábban az évnek ebben a szakában már rég a költségvetési vitákra készültek, most szinte el is feledkeztek erről. El vannak foglalva azzal, hogy a botrányért egymásra tolják a felelősséget, hogy a kárt próbálják minimalizálni, vagy ellenkezőleg: a lehetséges politikai hasznot igyekeznek kifacsarni belőle. A Fővárosi Önkormányzatnak régebben öt főpolgármester-helyettese volt. A jelenlegi struktúrát háromra szabták. Ikvai-Szabó Imre most mind helyett igyekszik helytállni. (A nap 24 óra, plusz az éjszaka.) Miközben a mostani nadrágszíjmeghúzós költségvetés tervezetét mutatja, önmagát is biztatva dicsekszik: az apparátus vérprofi, golyóálló, csataérett emberekből áll, akikkel a Himalájára is el merne indulni.
– Ők direkt szárnyakat kapnak, ha a pártpolitika nem üti bele mindenbe az orrát.

Lehet. Csak más beszámolók ne szólnának arról, hogy ami még előremozdul, az kényszerpályán megy, az apparátus bénult, mert szükséges döntések váratnak magukra, sok fontos ügynek nincsen gazdája. Helyezkedési kényszer van. A vérprofiknak is túl kell élniük. Exlex állapotban pedig abból lesz a legkisebb baj, amit nem csináltak meg.

Lakos Imre, a költségvetési bizottság elnöke visszakérdez:
– A BKV-botrány utáni helyzet? Jó lenne, ha már tényleg ott tartanánk! A rendrakás elengedhetetlen, de jó lenne, ha a cég menedzsmentje végre nemcsak a feljelentéseket gyártaná főállásban, hanem előállna egy rövid távú problémakezelési tervvel. A vállalatot vezetni is kell, látnunk kellene az éves gazdasági tervet, a javaslatokat a buszok cseréjének megoldásáról. A következő télnek már nem lehet nekimenni ezzel a járműparkkal, tavasszal a szükséges döntéseknek meg kell történniük!

Steiner Pál szocialista frakcióvezető számára a botrány kezelésének problémája már nem létezik. SMS-ben közölte: a BKV-ról nincsen mondanivalója, ez már nem a szocik ügye. De minden másról szívesen beszél velünk.

Burány Sándor fővárosi elnök nem ilyen szűkszavú:
– Kétségtelen, hogy a BKV-ügy ártott az MSZP-nek, és rontotta esélyeinket, de az is kétségtelen, hogy az MSZP az egyetlen párt, amely levonta a konzekvenciát. Hagyó Miklós a botrány kirobbanása után visszaadta a BKV-val kapcsolatos jogosítványait, amikor pedig a helyzete tarthatatlanná vált, a budapesti pártszervezet felkérte, hogy mondjon le választási jelöltségeiről.
– Hibáztak-e korábban ebben az ügyben? – kérdezzük, hiszen tudjuk: ma már elemzések tucatjai szólnak arról, hogy Hagyó Miklós hálózatépítéssel, tagozatgründolással, tagfelvételekkel egyengetett magának apparátusi karriert. Miközben a választói érdekek hidegen hagyták: őt a hatalmi alkuk érdekelték. Hogyan is mondták régi szocialista robotosok? Mandátumbrókerek uralják a pártot, kétes üzleti körök foglalták el a várost. És amikor elfoglalták, akkor új stílust hoztak magukkal. Eztán a városban nem az élni és élni hagyni elve uralkodott, az lett a szabály, hogy a győztes mindent visz.
– Csata után a káplár is okosabb, mint a tábornok csata előtt – hárít Burány.

Hozzáteszi: most akit csak mozgósítani tud a politikai ellenfél, mind az MSZP-re mutogat. Kacsingatva célozgatnak: a szálak a szocialisták legmagasabb köreibe vezetnek. A gyanút eszkalálják, és évek telhetnek el, mire kiderül az igazság. De hol lesz akkor már a mostani választás és annak minden felelőssége?

És tényleg. A gyanút Magyarországon szokatlan jelenségek erősítik. Már jobboldali potentátok is sokallják, hogy Hunvald György volt VII. kerületi polgármestert szinte hetenként láthatjuk, amint rabszíjon hurcolják valahová, miközben még nincs vádirat, ami ellen védekezhetne. Közben még arról írnak felháborodott cikkecskéket, hogy Hunvald feleségét valahol titkárnőként alkalmazták. De hát négy gyerek van a családban! Merőben újszerű rendőrségi kiszivárogtatásokat is olvashatni a sajtóban: ki kire mit vallott, hogyan utasította, kivel szerződjön. Demszky Gábor meg azt feszegette egy interjúban, hogy volt tanácsadója, Mesterházy Ernő akkor került fel a céltáblára, amikor bekapcsolódott a nagypolitika alakításába, az MDF és az SZDSZ közötti megállapodást próbálva összecsiszolni. A főpolgármester sietve hozzátette: ő a hatóságokban maximálisan megbízik, csak azokban nem, akik előttük vallomást tettek.

– Mi levontuk a tanulságot, de az SZDSZ és a Fidesz nem vállal felelősséget – emeli fel tehát a mutatóujját Burány.

– Miféle felelősséget? – hüledezik Tarlós István. – Minket azzal fogadtak négy éve az önkormányzatban, hogy nektek itt semmiféle hatalmatok, semmiféle befolyásotok sem lesz. És tény: sohasem kérdeztek minket. Mi nem vagyunk tagok egyetlen igazgatótanácsban, nem vettünk részt egyetlen kabinetülésen, ahol a fontos döntéseket hozzák. Az ellenzék itt egyetlen szerződést sem tudott megkötni vagy megakadályozni. A szocialista és szabad demokrata szavazat itt mindig elég volt a minősített döntéshez! Haj, Burány úr, az élet nemcsak kommunikációs trükkökből áll! – háborog Tarlós.

A Fővárosi Önkormányzat évi ezermilliárd forintot mozgató monstrum. Ám szerencse, hogy a pénz 95 százaléka kényszerpályán gördül, mert az energia nagy része manapság úgyis a politikai kármentésre megy el. Június után pedig érdemi munkára itt már mód is aligha lesz. Ikvai-Szabó apparátusán kívül azonban van még olyan csapat, amely megfeszített munkával dolgozik: az a pártközi bizottság, amelynek tagjai manapság talán mindenki másnál nagyobb felelősséget vállalnak a főváros jövőjének alakításában.

– Tényfeltáró munkát végzünk – mondja a fideszes György István, a BKV ügyeivel foglalkozó eseti bizottság elnöke. Kőbánya volt polgármestere pártpolitikusként nem mindig tartóztatja meg magát a kormánypárt vagy a főpolgármester elleni éles kirohanásoktól. Bizottsági elnöki minőségében viszont arra törekszik: márciusban olyan dokumentum legyen a kezében, amelyet a grémium minden tagja aláírhat. Köztük a szocialista frakcióvezető Steiner Pál és az SZDSZ volt prominense, Bőhm András is.

– A tulajdonos, a Fővárosi Önkormányzat szemszögéből kell leszűrnünk a történtek tapasztalatait, méghozzá úgy, hogy a politikai felelősség megfogalmazásakor készen álljunk kompromisszumokra. Ezek hiányában ugyanis aligha lesz elfogadott jelentés. Tanulnunk kell a parlamenti bizottságok kudarcainak krónikájából.

– Vannak olyan hibapontok, amelyeknek kiiktatásával mindnyájan egyetérthetünk – mondja a konszenzust kereső fideszes. – Ilyen például, hogy a magyar gyakorlatban, és nemcsak a BKV-nál, az igazgatótanácsi tagság a politikai zsákmányszerzés része lett. A gazdasági társaságokról szóló törvény előírásait szegik meg azzal, hogy az igazgatóság általában nem látja el törvény szerinti feladatát, az ügyvezetést. Helyette a menedzsment által tálalt, hozott anyagból dolgozik.

– Érdemes lenne a német példát követnünk – mondja György István. – Ott az igazgatóság tagjai olyan szakemberek, akik részt vesznek a cég életében, és nem havonta egy megjelenésért veszik fel a tiszteletdíjukat. Hasonló félreértésen alapul a felügyelőbizottságok működése is: ellenőrzési kötelezettségük teljesítése helyett a cég irányítói által felkínált napirendet tárgyalják, miközben borítékolom: a BKV főkönyvébe egyik ellenőrző bizottsági tag sem nézett bele.

A BKV-bizottság elnöke egy másik – talán még fontosabb – torzulásra is felhívja a figyelmet. A közlekedési vállalatnál történt visszaéléseket az tette lehetővé, hogy egy szervezeti trükkel az egyetlen fős közgyűlési többségből kétharmados bizottsági többséget varázsoltak. A mutatvány lényege roppant egyszerű: a főváros cégeivel kapcsolatos döntési jogosítványokat olyan szuperbizottságba telepítették, ahol az ellenzék törpe kisebbségbe került.

– Kétségtelen, hogy ezt a hatalmi technikát megengedi az önkormányzati törvény – mondja György István. – Csak éppen a józan észnek, a demokráciának mond ellent. És még a győztesek hosszú távú érdekének sem felel meg, hogy az ellenzéket és vele a kontrollt kiiktassák egy nagy választott testület munkájából. Hagyó Miklós és szocialisták is jobban jártak volna, ha nem sértik meg az átláthatóság elemi követelményeit.

Nehéz volna vitatni, hogy a fideszes politikusnak ebben igaza van. A demokrácia elemi feltétele, hogy ne egyetlen hatalmi centrum – vagy éppen „centrális politikai erőtér” – legyen, s az ellenzék beteljesíthesse ellenőrző funkcióját. Már tudjuk, hová vezetett, hogy Hagyó Miklós pályázat nélkül választhatta ki Antal Attilát. Hogy kegyosztó és kegyfosztó nagyúr lehetett a főváros minden önkormányzati cégénél. Nemcsak a BKV-nál, de a Budapesti Fürdők Zrt.-nél, a közterület-fenntartónál, a távfűtőknél is. Minden olyan cégnél, ahol mostanában vizsgálódik a rendőrség. György István tehát olyan vizsgálati jelentést szeretne elfogadtatni, amely hozzájárul a kisebbség jogainak védelméhez a választott testületekben. Ki tudja, lesz-e a kampány finisében, aki elfogadja a dokumentumot, holott fel is boríthatja az asztalt? Ki tudja, lesz-e, aki megfogadja az abban foglaltakat, ha van módja arra is, hogy a szemétkosárba hajítsa?