Európáért, az orosz befolyás ellen tüntet a Momentum
Európához tartozunk mottóvel hirdette meg demonstrációját a Momentum Mozgalom Magyarország EU-csatlakozásának évfrodulóján. Azokat hívták tüntetni, akik úgy érzik, hogy mi, magyarok Európához tartozunk. Európához, és nem Moszkvához.
Fotó: Merész Márton
„Oroszország közelebb van, mint hinnénk. Orosz mintára a félelem rendszere épül Magyarországon is. Talán a tankokat már elvitték, de visszakúsztak a gázvezetékeken, az álhírportálokon és a politikai eliten keresztül. A kormány szabadságharcosnak nevezi magát. Hazudnak. Hat éve hagyják ugyanis, hogy az oroszok egyre szorosabbra húzzák azt a bizonyos rabláncot. A hat év alatt az elmúlt húsz év gyakorlatára építve pedig soha nem látott mélységekbe taszították nemzeti tartásunkat.
Fotó: Merész Márton
Lehetővé kell tennünk, hogy Magyarország a nemzeti önállóságát megőrizve kivegye a részét abból, hogy közösen egy erősebb Európát építsünk – mert a rendszerváltás utáni politikai elit képtelen volt erre. Be kell fejeznünk a rendszerváltást, mert Európához tartozunk ” – írják a felhívásban.
Fotó: Merész Márton
A tiltakozókat a Szabadság térre hívták, onnan vonul a tömeg a Hősök terére. Némileg nehezített útvonalon, mert a Nagy Futam elnevezésű autós esemény miatt a belváros jó részét kerülni kell. A rendőrség más szempontból is készült: a Fidesz Lendvay utcai székházánál és az orosz nagykövetség Andrássy úti épületénél is hatalmas erőkkel vonultak fel.
Fotó: Merész Márton
A meghirdetett kezdésre nem sokan jöttek össze, nagyjából ezer ember volt a Szabadság téren, de folyamatosan érkeztek a demonstrálók. Mire a menet elindult, már több ezren voltak. Túl komoly tüntetésjellege nincs a dolognak, az emberek sétálnak, beszélgetnek. Táblákat, transzparenseket ugyan visznek, de nincs kiabálás, skandálás. Később azért megjött a vonulók hangja is.
Fotó: Merész Márton
Hosszas vonulás után a Hősök terére ért a menet, ahol durva becslés szerint 10 ezren vannak. A téren elsőként Soproni Tamás, a Momentum elnökségi tagja beszélt. Közölte, hogy dühös a kormányra, az állami gyűlöltekampány mitt. Azt is elmondta, hogy nem az orosz emberekkel van baja, hanem azokkal a politikusokkal, akik engednek az orosz befolyásnak. Magyarország Európa része és ennek így kell maradnia.
Pottyondy Edina, a Momentum másik elnökségi tagja felidézte, hogy a szüleinek még gyomorgörcs és szorongás volt az osztrák határ átlépése, neki már természetes és csak kaland az utazás. Ezt – és az országban rengeteg mindent – az EU-nak köszönhetjük és akkor most az EU-t kellene megállítani?
Fotó: Merész Márton
Harmadikként szólalt fel a Hősök terén felállított színpadon Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, aki azzal kezdte, hogy mi nem megállítani akarunk valamit, mint a Fidesz Brüsszelt, hanem beindítani Magyarországot. Orbán pedig attól fél, hogy kiderül, az ő vezetésével ez nem megy. Ezért hallgattatja el a sajtót, ezért fél az emberektől. Mi viszont nem félünk tőle, mert nincs takargatnivalónk, nem loptuk szét az országot.
Fekete-Győr bejelentette, hogy a Momentum indul a jövő évi választáson, októberben mutatják be a programjukat. Addig meg járják az országot és azon dolgoznak, hogy lebontsák a félelem rendszerét. Arra kért mindenkit, álljon ki, ne féljen elmondani a véleményét. Hazafelé pedig ragasszák át – javítsák ki – a kormánypropaganda összes Brüsszeles plakátját. Ehhez a szervezők matricát is biztosítanak.
Fotó: Merész Márton
A Hősök terén oszladozik a tömeg, néhányan egy kicsit skandáltak a Fidesz székházánál, de gyorsan abba is hagyták. Ezen kívül a Lendvay utca közelébe sem mentek. Sokan indultak el az Andrássy úton az Oktogon felé, ott a már szokásos éjszakai parti készül.
Fotó: Merész Márton