Esernyők középen

– Egy héttel ezelőtt írt egy cikket a Népszabadságba arról, hogy az ellenzéknek közös pártlistán kellene indulnia, amiről azt lehetett gondolni, hogy igencsak magánvélemény, az MSZP vezetői meg is orrolhatnak azért, hogy ennyire előreszaladt. Aztán a párt elnöke szerdán maga állt elő a Nagy Szövetség ajánlatával. Egy gondolatkísérlet előfutára volt, vagy nem is tudott a tervről?

– Amikor a cikket írtam, még nem tartottunk itt. De most stratégiailag jó irányban, taktikailag pedig jó időben léptünk. Hála istennek. Sokkal jobban szeretek a „mainstream” véleményünkkel egyetérteni, mint partizánként előre-hátra rohangálni. A legjobb énünk szólalt most meg, de az a jövőben is folyamatos leckét jelent, hogy az ember valóban felnőjön a legjobb énjéhez, és ezután csak azt engedje szóhoz jutni.

– Ezzel kétségkívül beelőzték az Együtt 2014-et, de fel is erősítették a félelmeket, hogy az MSZP konkrét bekerülése az összefogásba sok ellenzéki szimpatizánst el is távolíthat a közös ügytől. Nem léptek túl korán?

– Az LMP kongresszusa után félő volt, hogy az október 23-án elkezdődött folyamat megtorpan. Persze kockázatos a mi lépésünk is, de jóval nagyobb volt az a kockázat, hogy az egy hónappal ezelőtti tömeges lelkesedés kifullad. Az a lelkesedés pedig nem az MSZP nélküli, hanem a teljes összefogásnak szólt.

– Magyarország politikailag egy lyukas ország, amit ön úgy ír le, hogy nincsen közepe, viszont azt is hozzáteszi, hogy minden párt ott szeretne lenni. Ott, ahol nincsen semmi?

– Középen a remény van, hogy onnan mindenfelé szót lehet érteni. A pártok, különösen azok, amelyek lubickoltak a politikai háborúban, két évtizedet feccöltek abba bele, hogy konfrontatív oldalakat hozzanak létre. Másrészt viszont tényleg szeretnének a tetszetős középen mutatkozni. Még akkor is, ha a politika gondos munkával elérte, hogy azon a ponton választót aztán ne lehessen találni. De a középről elvben mindenki elérhető, aki nem a szélen, a szélsőségeknél ver tábort. Vannak baloldali és jobboldali demokraták, nem is kell politikailag semleges neművé változniuk, de együtt létrehozhatnak egy nyitott politikai kultúrát. Ezt hívom én „kulturális középnek”, ami kell ahhoz, hogy a viszonyainkat konszolidálni lehessen.

– Ezt annak a pártnak a képviselője mondja, amely 2010 óta balra fordult, tehát határozottan egy részérdek felé?

– Ezért én nem marasztalnám el a pártomat. A bal és a jobb létező alternatívák, Orbánéknak nincs igazuk, amikor kétségbe vonják a politikai pluralizmust. Az tehát helyénvaló, ha az MSZP demokratikus baloldali párt akar lenni, amelyik nem csúszik le a margóról, vagyis nem szélsőséges, és nem ósdi. De az is téved, aki azt hiszi, hogy a baloldaliság kizárja a liberális demokráciafelfogást. Amikor az MSZP sikeres volt, azért volt az, mert két lábon állt, vagyis hagyományos bázisa mellett figyelt a nem kiköpött baloldali, de modernizációban érdekelt, demokrata középosztály szempontjaira is. Az MSZP-nek a 2010-es választás után az volt az önképe, hogy azért vesztett, mert a baloldali „lábát” hagyta angolkórban elsorvadni. Ezzel én egy kicsit vitáznék, mert ha jól csináljuk a modernizációs reformpolitikát, az szolgálta volna a baloldali szociális-szolidáris értékeket is. De a lényeg: nem az a megoldás, ha most feladjuk ezt a politikai „terpeszt”, osztálypártként kizárólag balra nézünk, és nem látjuk az egész országot. Persze a jobboldali liberálisok, konzervatív demokraták tartós integrálása részünkről már hiteltelen volna.

– Mennyire hiányzik most egy Dávid Ibolya-féle MDF...

– Igen. Nagyon hiányzik. És sokaknak, érthetően, hiányzik az SZDSZ is, bár a liberálisok árváit talán a balközépre is figyelő MSZP is meg tudja szólítani, ha a szabadságjogokat nem tekinti holmi belvárosi okoskodásnak. De az MDF utóbbi évei arról szóltak, hogy létezhet egy demokratikus jobboldal is. Örülnék, ha egy ilyen párt létrejönne, és már 2013 őszére teljes fegyverzetben előttünk állna, de erre azért nem kötnék fogadásokat. Lehet viszont esélye annak, hogy kinyíljon fölöttük is egy ernyő, amely nincs kihímezve nagy piros szegfűkkel, vagyis nem vár tőlük önfeladást. Ez olyan demokratikus mozgalom lehetne, ahol nekik is helyük van.

– Amelyet nyilván nem valamiféle „kritikai középnek” gondolna el. Bár ezt a fogalmat ön találta ki, nagyon nem szereti, mert a jobbtól és baltól való egyenlő távolságot jelenti. Márpedig lehet, hogy ez nemcsak az LMP politikája, hanem az Együtt támogatói között is erős érzés.

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tartottam volna simább útnak, ha az LMP az együttműködést választja, de a döntést nem tekintem végsőnek. Az a benyomásom, hogy a közönségük, közeledve a választáshoz, egyre kevésbé szeretne csak bírálni, méghozzá egyenlő kritikai távolságból. Ugyanezt gondolom az Együtt mozgalom esetleg MSZP-ellenes támogatóiról is. Értem én, hogy az LMP kritikus akar lenni az elmúlt nyolc évvel szemben, ez már a genezisüket tekintve is teljesen jogos, de ahogy az ember nem marad újszülött állapotban, a választó is továbbjut ennél. Az persze az MSZP-nek is dilemmája, hogyan egyesítse saját identitásának megőrzését annak a kényszernek a beteljesítésével, hogy együtt kell működni. Bár optimista pillanataimban még azt is elképzelem, hogy az MSZP egyedül is képes nyerni...

– De aztán felébred...

– Elképzelni ébren is lehet, de a győzelem után kormányozni, egy országot konszolidálni úgy, hogy a társadalom jobboldali fele ne érezze azt, hogy az életének vége van, ehhez széles szövetség kell. Ennek belátása az LMP-nek pszichológiai dilemma, hiszen a létező pártrendszer elleni indulatokban fogant, az MSZP-nek pedig politikai dilemma. De erre lehet válaszokat találni.

– Mindenekelőtt azonban arról kellene meggyőzniük reménybeli partnereiket, hogy az MSZP nem fekete özvegyként működik majd, nem falja fel őket, hiszen a Szolidaritáson kívül csak önöknek van országos szervezettségük. Könnyen kerülhetnek domináns helyzetbe.

– Programegyeztetést kezdeményeztünk. Itt az „dominál”, akinek a legtöbb gondolata van, és aki leginkább kész az értelmes megegyezésre. Persze a demokratikus ellenzék szereplői között most van egyfajta „összefogásverseny”, de ez sokkal jobb, mint ha abban versenyeznénk, ki tud több partnert elutasítani. A félelmek egyébként a frakcióalakítással állhatnak kapcsolatban, mert a mostani szabályok szerint csak annak a pártnak van önálló frakciója, amelynek a neve valahogy a szavazólistán szerepel. Az identitás megőrzéséhez mi a kötőjeles, pártszövetségi modellt ajánlanánk. Ezt csak azért nehéz ma elfogadtatni, mert most egyetlen ilyen kötőjeles modell van, a Fidesz–KDNP, ahol az egyik párt mesterségesen lélegezteti a másikat addig, ameddig ő akarja. Ez tehát nem valóságos, szimmetrikus viszony, de ez nem szükségképpen van így. A választási törvényt persze a Fidesz még ötször is átírhatja, de mindig lehetségesek olyan konstrukciók, amelyek megőrzik a politikai pluralizmus, a különböző identitások jogát, de a szövetség elvét is.

– Az E14-et középnek tartja? Elment a Millára október 23-án, tehát nyilván úgy érezte, valami olyasmi kezd megszerveződni, ami addig hiányzott.

– Annak tartom, bár nem olyan értelemben, mint ha ez egy neutrális, értékmentes közép lehetne, amelyben fel kell oldódnia balnak és jobbnak. Ilyen közép nincs, ebben vitatkozom velük. Ezért neveztem kínomban nem politikai vagy ideológiai középnek, nem is távolságtartó kritikai középnek, hanem kulturális középnek azt, amit szeretnék. Olyan középnek, ami azt ígérheti magáról, hogy egyformán méltányos jobbra és balra is, tehát vár jobboldali demokratákat is. A Milla jelenléte különösen szimptomatikus, mert a Millának nyilván van egy csomó olyan híve is, aki a büdös életben nem szavazna az MSZP-re. Ám ha a Milla el tudta fogadni Bajnai Gordont, és ők ketten tudtak közös nevezőt találni a Szolidaritással, akkor létezhet értelmes együttműködés az MSZP számára is.

– Egy mozgalom és két párt szövetségében? Meglehetősen önkényesen ideszámítom most a 4K!-t is.

– Úgy gondolom, ha nem is hamar, de az Együttnek is érdemes párttá szerveződni. Azzal a lendülettel indult, hogy ez a mozgalom egy óriási ernyő lesz. Akkor ezzel egyet is értettem. De lehet, hogy útvonal-újratervezésre van szükség. Ma már azt hiszem, az a jó út, ha az E14 csinál egy középpártot, amelyikbe beférnek kis pártok, pártkezdemények, civilek, illetve liberális demokrata párt híján a liberálisok is, vagy akár azok a baloldaliak, akik valamiért utálják az MSZP-t. Azután így köthetnek egy pártszövetséget velünk, akár másokkal is. Ma már azt hiszem tehát, hogy a jövő nem egyetlen óriási ernyő, hanem több. Biztos sétáltatott már esőben gyereket úgy, hogy mindkét felnőtt vitt egy-egy ernyőt, és ha ügyesen egymáshoz tartották, nem csurgott a kicsire a víz.

(Az interjút teljes terjedelmében elolvashatja a 168 Óra hetilap legfrissebb számában.)