Erősödött a Fidesz, jön fel a Kutyapárt
Erősödött a Fidesz és a Kétfarkú Kutyapárt, stagnál a Jobbik, az MSZP és az LMP, gyengült a DK – írja az Index a ZRI Závecz Research Intézet közvélemény-kutatása alapján.
- Az elmúlt hónapokhoz képest erősödött a Fidesz. Míg a választások óta folyamatosan 33 százaléknyian támogatták a pártot, most 35 százalékot tudnak magukénak.
- A Jobbik visszaesése megállt, júliushoz hasonlóan most is 10 százalékon áll.
- Az MSZP szintén stagnál a maga 6 százalékos szavazótáborával.
- A DK egy százalékot veszített, 5 helyett most 4 százalékot ért el.
- Az LMP támogatottsága változatlanul 3 százalék, ugyanakkora, mint a Magyar Kétfarkú Kutya Párté.
- A Momentum 2 százalékon, a Párbeszéd 1 százalékon áll.
- A pártnélküliek aránya 35 százalék.
Minden társadalmi csoportban a Fidesz a legerősebb párt, nincs olyan réteg, ahol 30 százalék alatt lenne a támogatottsága. Az ellenzéki pártok közül a Jobbik sok fiatal és diplomás szimpatizánst elveszített. Az MSZP az életkor emelkedésével egyre több támogatót vonz. Az LMP táborában az iskolázottsági és életkori különbségek eltűntek, az egyes csoportokban közel azonos arányban támogatják őket. A Momentum, a Párbeszéd és a Kétfarkú Kutyapárt ugyanabban a társadalmi közegben talál magának támogatókat: a legnagyobb városokban, a 30 év alattiaknál és a diplomásoknál.
Az adatokat 2018. augusztus 10. és 18. között rögzítették, ezer 18 éven felüli személy megkérdezésével.