Erdélyi értelmiségiek kiállása a CEU-ért

2017. április 3., 14:10



A nemzetközileg elismert tudás érték Erdélyben – írta Balog Zoltánnak címzett nyílt levelében 100 erdélyi értelmiségi, akik a CEU-t ellehetetlenítő törvénymódosítás visszavonására kérik a minisztert.

A levél:

Tisztelt Miniszter Úr!

Kétségtelen, hogy a gazdag hagyományokra visszatekintő peregrinációk történetéből Ön is tudja: az előző évszázadokban számos fiatal diák megfordult nyugati egyetemeken, és tért haza Erdélybe tudásban, lélekben gazdagodva. Ők jelentős mértékben hozzájárultak a magyar tudományosság fellendüléséhez; de erdélyiségünk, illetve magyarságunk megőrzéséhez, megmaradásához is.

Az 1990-es rendszerváltást követő időkben a Közép-európai Egyetemről hazatérő fiataljaink hasonló értéket képviselnek az erdélyi magyar társadalomban. Különösen a társadalomtudományi szakok képviselői profitálhattak sokat ennek az intézménynek a létéből. Elsősorban azok, akik diákjai voltak, vagy doktori címet szereztek ott. De sokan mások is: akik konferenciákon, nyári egyetemeken, tanterv- fejlesztési vagy más posztgraduális képzéseken vettek részt. A páratlan könyvtárának olvasóiként is elmondhatjuk, hogy a Közép-európai Egyetem szakmai fejlődésük igen fontos állomását jelentette. A hazahozott tudás – akárcsak elődeink esetében – közösségi létünk garanciája, és úgy gondoljuk ez a megállapítás a XXI. századi történelmi körülmények között nemcsak az erdélyi, hanem a többi határon túli magyar közösségre is érvényes a szóban forgó oktatási intézmény vonatkozásában is.

Ezért aggodalommal olvastuk a sajtóban, hogy a T/14686. Számú törvényjavaslata a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról olyan helyzetet teremt, amelyben a Közép- Európai Egyetem budapesti működése ellehetetlenedik.

Tisztelt Miniszter Úr!

Arra kérjük, vizsgálja felül és vonja vissza törvénymódosítási javaslatát! Meggyőződésünk, hogy ezzel jó ügyet támogat, hiszen nekünk létfontosságú érdekünk, hogy benne maradjunk a nemzetközi tudományos vérkeringésben, amelynek fontos központja a budapesti székhelyű Közép-Európai Egyetem.

Az aláírók:






  • Bakk Miklós, politológus, Sapientia EMTE, Kolozsvár

  • Balázs Imre József, egyetemi docens, BBTE, Kolozsvár

  • Barabási Albert-László, hálózatkutató, CEU, Budapest - Boston - Csíkszereda

  • Bartha Katalin Ágnes, kutató, EMKE-Szabédi Emlékház, Kolozsvár

  • Bechtold Imola, jogász, Brüsszel-Nagyvárad

  • Bilibók Renáta, óraadó tanár, BBTE BTK

  • Bíró Zoltán, szoftverfejlesztő, Kolozsvár

  • Bogdán Andrea, jogász, Kolozsvár

  • Bognár Zoltán, politológus, BBTE

  • Bokor Zsuzsa, kutató, etnográfus-társadalomtörténész, Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár

  • Borbély András, egyetemi adjunktus, BBTE, Magyar Irodalomtudományi Intézet

  • Csata Zsombor, szociológus, Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár

  • Csoma Botond, jogász, Kolozsvár

  • CzikaTihamér, jogász, Európai Bizottság, Brüsszel-Kolozsvár

  • Deák Zsuzsanna, doktorandusz, Babeș-Bolyai Tudományegyetem

  • Demény Péter, író, a Látó szerkesztője, Marosvásárhely

  • Eckstein-Kovács Péter, ügyvéd, Kolozsvár

  • Egyed Emese, egyetemi tanár, Kolozsvár, Babes-Bolyai Tudományegyetem

  • Fazakas Emese, nyelvész, BBTE, Bölcsészettudományi Kar, Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszék

  • Ferenczi Szilárd, doktorandusz, történelem, BBTE

  • Flóra Ágnes, PhD, történész-levéltáros, Kolozsvár

  • Fosztó László, néprajzkutató, antropológus, Kolozsvár

  • Fülöp Zsuzsánna, doktorandusz, BBTE, Kolozsvár

  • Gagyi József, antropológus, Csíkszereda

  • Gáspárik Attila, egyetemi tanár, a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem volt rektora, a Nemzeti Színház vezérigazgatója

  • Geambașu Réka, BBTE Szociológia Intézet

  • Gidó Attila, történész, Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár

  • Gregus Zoltán, egyetemi oktató, BBTE Kolozsvári Magyar Filozófiai Intézet, Kolozsvár

  • Harbula Hajnalka, antropológus, tanár, Kolozsvár

  • Horváth István, szociológus, egyetemi tanár, BBTE, Szociológia és Szociális Munkásképző Kar

  • Hunyadi Attila Gábor, történész, Kolozsvár

  • Kassai Emőke Boglárka, Johann Ettinger Német Elméleti Középiskola, Szatmárnémeti

  • Kató Csilla, művészeti igazgató, Astra Film Festival, Nagyszeben

  • Kerekes Kinga, egyetemi docens, BBTE

  • Kertész Melinda, újságíró, Transindex, Kolozsvár

  • Keszeg Anna, kultúrakutató, egyetemi adjunktus, BBTE, Kolozsvár

  • Kiss Ágnes, kutató, Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár

  • Kiss Tamás, szociológus, Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár

  • Kokoly Zsolt, jogász, egyetemi adjunktus, Sapientia EMTE, Jogtudományi Intézet

  • Könczei Csilla, egyetemi oktató, BBTE, Néprajz- és Antropológia Intézet

  • Könczei Csongor, néprajzkutató, Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár

  • Kormos Katalin, kutató, Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár

  • Kormos Zoltan, programozo, Kolozsvár

  • Kozák Gyula, szociológus, Kolozsvár

  • Kuti Csongor, jogász, egyetemi adjunktus, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

  • Lészai István, biológus, környezetvédelmi tanácsadó, Kolozsvár

  • Lőrincz József, BBTE, Politológia Intézet

  • Lőrinczi Krisztina, diabetológus szakorvos, Kolozsvár

  • Lupescu Mária, történész, BBTE, Történettudományi Intézet

  • Lupescu Radu, történész, Sapientia EMTE, Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék

  • Magyari Nándor László, BBTE Szociológia

  • Magyari Tivadar, tanár, volt CEU-hallgató, Kolozsvár

  • Márton János, oktatáskutató, Gyergyószentmiklós

  • Mihály Emőke, szabadfoglalkozású könyvszerkesztő, Marosvásárhely

  • Miklós Szilárd, doktorandusz, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest-Kolozsvár

  • Molnár Bodrogi Enikő, docens, BBTE BTK Magyar Irodalomtudományi Intézet

  • Molnár Emese Zsuzsa, szociológus, posztgraduális hallgató UNTREF, Csíkszereda-Buenos Aires

  • Orbán Gyöngyi, egyetemi tanár, BBTE BTK, Magyar Irodalomtudományi Intézet

  • Pakucs Mária, kutató, „Nicolae Iorga” Történettudományi Intézet, Bukarest

  • Pál Emese, művészettörténész, egyetemi adjunktus, BBTE, Történelem és Filozófia Kar, Kolozsvár

  • Pál Judit, egyetemi oktató, BBTE

  • Pálfy Zoltán, történész, BBTE Politikatudományi Intézet

  • Pásztor Gyöngyi, szociológus, BBTE Szociológia és Szociális Munkásképző Kar

  • Patakfalvi-Czirják Ágnes, Budapest-Sepsiszentgyörgy, MTA TK, Kisebbségkutató Intézet

  • Péter István, adjunktus, BBTE-RTK, Kolozsvár

  • Péter László, szociológus, BBTE Szociológia és Szociális Munkásképző Kar

  • Rat Cristina, szociológus, egyetemi adjunktus, Szociológia Tanszék, BBBTE, Kolozsvár

  • Rostás Zoltán, egyetemi tanár, Bukaresti Tudományegyetem

  • Roth Mária, Szociológia és Szociális Munkásképző Kar, Babeș-Bolyai Tudomanyegyetem, Kolozsvár

  • Salat Levente, egyetemi oktató, Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár

  • Sándor D. Attila, biológus, Kolozsvári Állatorvosi Egyetem

  • Sándor Katalin, egyetemi oktató, BBTE, BTK, Magyar és Általános Nyelvészeti tanszék

  • Sata Kinga-Koretta, történész, BBTE Politikatudományi Intézet

  • Schneider Tibor, szerkesztő, Román Televízió, Bukarest

  • Sebestyén Rita, Művészeti vezető: Othernessproject, tanár és kutató: Copenhagen International School of Performing Arts

  • Selyem Zsuzsa, egyetemi oktató, BBTE

  • Seprődi Attila, antropológus, Kolozsvár

  • Serestély Zalán, óraadó tanár, BBTE BTK Magyar Irodalomtudományi Intézet, Kolozsvár

  • Sipos Gábor, egyetemi tanár, Babes-Bolyai Tudományegyetem Kolozsvár, Magyar Történeti Intézet

  • Sipos Zoltán, újságíró, Átlátszó Erdély, Kolozsvár

  • Sólyom Andrea, szociológus, Tibód, adjunktus, Sapientia EMTE

  • Szabó Á. Töhötöm, néprajzkutató, egyetemi adjunktus, CEU-IAS alumnus, Kolozsvár, BBTE, Magyar Néprajz és Antropológia Intézet

  • Szabó Levente, irodalomtörténész, Babes-Bolyai Tudományegyetem

  • Szász Alpár Zoltán, politikai elemző, tolmács-fordító, Kolozsvár

  • Székely István Gergő, politológus, Nemzeti Kisebbségkutató Intézet; BBTE, Politológia Intézet

  • Szilágyi N. Sándor, nyelvész, ny. egyetemi tanár, doktori témavezető, BBTE, Bölcsészettudományi
    Kar, Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszék

  • Szőcs Levente, újságíró, Bukarest

  • Taras Silviu, történész/tanár, BBTE Sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának társult oktatója

  • Tikosi Kinga, matematikus PhD hallgató, Székelyudvarhely

  • Toma Stefánia, szociológus, Kolozsvár

  • Toró Tibor, politológus, Sapientia EMTE, Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszék

  • Tóth Levente, történész, levéltáros, Kolozsvár

  • Vallasek Júlia, egyetemi docens, BBTE, Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományok Kar

  • Veres Valér, egyetemi docens, BBTE, Kolozsvár

  • Veres-Nagy Tímea, kulturális menedzser, Sepsiszentgyörgy

  • Vincze Hanna Orsolya, egyetemi docens, BBTE, Kolozsvár

  • Virginás Andrea, egyetemi docens, Sapientia EMTE, Média Tanszék

  • Virginás Péter, kutató, Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár

  • Zsigmond Andrea, teatrológus, BBTE, Magyar Szinházi Intézet, Kolozsvár

  • Zsigmond Csilla, szociológus, Budapest-Brassó




Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.