Elkezdődött: máris távozik a legjobb fővárosi gimnáziumból egy sor tanár

A státusztörvény várható elfogadása előtt máris benyújtotta felmondását több tanár a budapesti Eötvös József Gimnáziumban, mivel nem akarnak a törvény hatálya alatt tanítani.

2023. június 18., 17:14

Szerző:

Máris beadta felmondását a budapesti Eötvös József Gimnázium több tanára a tanári státusztörvény, avagy ellenzői szerint a „bosszútörvény” elfogadását megelőzően. A Telex a bejelentéssel kapcsolatban közölte Szeiman József földrajz-történelem szakos pedagógus nyilatkozatát is, aki azt mondta,

„Az utolsó csepp a pohárban a státusztörvény lebegtetése. Ez nyilvánvaló megalázása a tanároknak.”

Szeiman elmondta még, a most felmondók világossá tették, nem tartják biztosítottnak a tanári munka feltételeit a törvény elfogadása után, az őszi félévben. Az iskolák és tanárok autonómiája ugyanis álláspontja szerint úgy tűnik el, hogy a megalázóan alacsony bérek lényegükben változatlanok maradnak a pályán. Hozzátette, a státusztörvény elfogadása után ő még magasabb fizetésért sem maradna a gimnáziumban.

A törvénytervezet szerint többek között napi 8 helyett 12 órára, heti 32 óra helyett 48 órára emelné a munkaidőt, ezen felül a próbaidő 3 helyett 6 hónapra nőne. A tanárt a szabadsága alatt 15 napra bármilyen indokból behívhatná a munkaadó dolgozni, például takarításra is, ráadásul nem csak hétköznap, hanem akár vasárnap is.

A tervezet ellen tiltakozó pedagógus-mozgalom és szakszervezetek szerint azt megtorlásul találták ki a több mint egy éve tartó tanártiltakozások, sztrájkok és polgári engedetlenség elfojtására.

(Kiemelt kép: a budapesti Eötvös József Gimnázium. Fotó: Eötvös József Gimnázium, Facebook)