„Engem nem könnyű baleknak nézni” – interjú Szigetvári Viktorral

Nem tartja problémásnak Szigetvári Viktor, az Együtt választmányának elnöke, hogy helyettese Botka László árnyékkormányának tagja lett. Komáromi Zoltán ugyanis hónapokkal ezelőtt jelezte pártja vezetőinek, hogy segíteni fogja a szocialista kormányfőjelölt munkáját. Bár vizsgálják, hogy Juhász Péter elnökségével miért nem nő a párt támogatottsága, úgy érzi, a jelenlegi vezető a legalkalmasabb arra, hogy az új pólus szövetségi rendszerét összerakja. Szerinte a kispártoknak most bizalmat kell ébreszteniük egymásban. Úgy véli, e szervezetek felelőssége, hogy bő fél év alatt középpárti parlamenti erőt hozzanak létre.

2017. augusztus 17., 13:15

Szerző:

– Az ön párttársa, Komáromi Zoltán Botka árnyékkormányának tagja lett. Meglepődött?

– Zoli hónapokkal ezelőtt elmondta az Együtt vezetőségének, hogy Botka László felkérte, segítsen egészségügyi programjának kidolgozásában. Pártunk választmányában ő az egyik he­­lyettesem. Semmi probléma nincs ezzel.

– Azért furcsa helyzet állhat elő: miközben anyapártja Botkától függetlenül indul a választáson, ő együtt kampányol majd az MSZP miniszterelnök-jelöltjével.

– Zoli egészségügyi szakember, ön­­kormányzati képviselőnk, pártunk tagja, és ez így lesz a jövőben is. Az nekünk csak jó, ha a mi emberünk egészségügyi programját más párt is elfogadja. Nincs itt töréspont. Nagy hiba lett volna, ha akadályozzuk abban, hogy segítsen Botkának.

– Komáromi felkérése bizonyíték arra, hogy nem áll távol egymástól a két párt. Ahogy Botka mondta: akkor „mi a probléma, urak”, miért nem ülnek egy asztalhoz?

– Magyarország legnagyobb válságtüneteinek hetven százalékáról a Jobbiktól a Momentumig jórészt mindenki ugyanazt gondolja. Így van ez például a pedagógusbérek rendezésének szükségessége, az önkormányzatok oktatásban betöltött szerepe kapcsán. De egy ponton túl már mások a nézeteink. A Jobbik például elvenné a szegények, a cigány magyarok szavazati jogát. Az Együtt nyugdíjpolitikában is teljesen mást gondol, mint az MSZP.

De tárgyalnának Botkával?


Ha kezdeményezne tárgyalást, elmennénk. Februárban időpontunk is volt az egyeztetésre. Szabó Szabolcs képviselői irodájába vártuk őket, de egy nappal előtte Molnár Gyula és Botka László lemondta a találkozót.


Fotó: Kovalovszky Dániel

– Az ellenzéki kispártok azt állítják, hogy az Orbán-kormány rombolása árt Ma­gyar­­országnak, kormányváltás kell, ugyanakkor féltik a hitelességüket, nem állnak össze az MSZP-vel. Hogyan lesz ebből kormányváltás?

– Miközben sok tisztességesen dolgozó szocialista önkormányzati politikust ismerünk, vannak olyanok, akik a Fidesszel dolgoznak együtt. Nyíregyházán pél­­dául az Együtt és a DK emberét is kirakták egy bizottságból, mert feltárták a sóstói korrup­­ciót. A helyi MSZP-s pártszervezettel is szembementek a szocialista képviselők, a gyanú szerint kollaboráltak a Fidesszel. A IX. kerületben a parkolási ügyek kedvezményezettjei között találunk szocialista politikusokat. Egy kerülettel arrébb viszont békésen tudunk közösen kormányozni az MSZP-vel. Lehet, hogy a szocialista pártnak van antikorrupciós programja, de ezt a küzdelmet Juhász Péter vagy Hadházy Ákos hitelesebben tudja képviselni. Nem zárkózunk el az együttműködéstől, de úgy lehet legyőzni a Fideszt, ha több listán indulunk, egyéniben pedig visszalépünk egymás javára.

– Lehet, hogy önök hitelesebbek, de az Együtt csupán egy százalékon áll, míg az MSZP-nek 12 százalékos a támogatottsága a teljes népesség körében.

– Két százalékon állunk, míg az MSZP-nek inkább tízszázalékos a támogatottsága a teljes népesség körében.

– A Závecz Research adatait idéztem. De még a két százalék is kevés, a parlamentbe jutáshoz öt kell.

– A választók nem tudnak különbséget tenni a kis pártok között. Juhász Péterhez nem kötik a pártját, Karácsony Gergőről, de még Szél Bernadettről sem tudja mindenki, melyik párthoz tartozik. A progresszív új pártoknak a teljes népesség körében összességében 9-10 százalék körüli támogatói körük van, nélkülük nem lehet leváltani Orbán Viktort. Az MSZP támogatottsága az évek során inkább csökkent, az elmúlt öt-hat hónapban nem változott. Az 55 év alatti korosztályokban az MSZP-nek, de még a DK-nak sincs támogatója. Az LMP, a Momentum, az Együtt és a Párbeszéd szavazói pedig a fiatalabb korosztályokból kerülnek ki. De őket nehezen tudják a közvélemény-kutatók megszólítani.

– Februárban ön javasolta, hogy a szavazatmaximálás érdekében Juhász Péter legyen az Együtt elnöke. Azt gondolták, a Juhászra jellemző médiapolitizálás, az akciók szervezése több szavazót vonz. A párt támogatottsága azonban Juhász alatt sem nőtt.

– Vizsgáljuk, hogy ez miért van, szükséges-e finomhangolás. De most is úgy érzem: Juhász Péter a legalkalmasabb arra, hogy az új pólus szövetségi rendszerét összerakja. A Medián 16 százalékra méri az esetleges kispárti szövetség támogatottságát.

– Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója szerint óvatosan kell kezelni ezt az adatot, mert gondolatkísérlet volt csak az a kérdés, hogy szavaznának-e a polgárok az új pólusra.

– Más intézetek is azt mérték, hogy a választásokon leadott sza­­vazatban 10-15 százalékot szerezhet egy ilyen csoportosulás. A legnépszerűbb ellenzéki politikusok többsége is a kis pártokban dolgozik.

– Szél Bernadett azt mondja, a Juhász Péter által javasolt kispárti összefogás csak akkor vállalható számukra, ha valóban új lesz, és nem visz vissza egy megújulásra képtelen párthoz, az MSZP-hez.

– A kispártoknak egymással szemben bizalmat kell ébreszteniük. Sokat árt az együttműködésnek, ha a 168 Óra hasábjain üzengetünk egymásnak. Ha azt kérdezi, kötöttünk-e egymással szövetséget, akkor nem a válasz. Ha azt veti fel, folynak-e intézményes tárgyalások, arra is nemmel felelnék. Bizalomépítés viszont zajlik. A kompromisszumképtelenséget 2018-ban büntetni fogják a szavazók. Ha most szeptemberben tartanák a választásokat, a Fidesz elvesztené az abszolút többségét. A kispártok felelőssége, hogy bő fél év alatt egy középpárti parlamenti erőt hozzanak létre.

 

Fotó: Kovalovszky Dániel

– Botka szerint jószándékú balekok azok, aki „új pólusokat” akarnak létrehozni, ők Orbán hatalomban maradását segítik.

– Sok hibám van, de szerintem Kubatov Gábor is tudja: választási matematikában engem nem könnyű baleknak nézni. Nem segíti a 2018-as esélyeket, ha egymást minősítjük.

– A 2014-es vereség után az Indexnek úgy nyilatkozott, hogy Bajnai Gordonnak 2012-ben érvényes stra­­té­­giai javaslata volt a balközép pártok számára arra, hogyan lehet megkísérelni egy relatíve nagyobb többséget. Azt mondta: „Balfaszok voltunk, nem sikerült, mert belehúzott az Attila (Mesterházy – a szerk.) egy ügyes, de végül az MSZP-t is tönkretevő hatalmi játékba.” Most mintha ugyanez lenne a helyzet, csak a szereplők változtak.

– Nekünk van egy jó javaslatunk, ami a választók elvárásával is összhangban van. Remélem, nem ugyanaz történik, mint akkor.

– Schiffer András, az LMP ex­­ve­­zetője szerint Juhász Péternek és társainak semmilyen üzenetük sincs a magyar társadalom számára, semmit sem mondanak arról, hogy milyen országot szeretnének Orbán bukása után. Azt mondta, önök folyamatosan a matekozásban élik ki magukat.

– Nem célravezető az ilyesfajta sze­­mélyeskedő politikusi magatartás. Andrásban van valami furcsa indulat, ami elhomályo­­sít­­ja az éleslátását. Ha nem ké­­pes elfogadni azt, hogy nekünk is lehet bizonyos kérdésekben részigazságunk, akkor itt soha nem lesz jó ország. Az Együttnek a kemény kiállás mellett a választók számára is egyértelmű karaktere van: nyugatias, liberális progresszív párt, amely a kortárs piacgazdasággal szemben nyitott, de kritikus.

– Miért indul egyéniben a választásokon?

– Életemben először szeretnék egy egyéni körzet választási győz­­tese lenni. Január óta dolgozom Újpalota-Pestújhely-Rá­kospalota választókerületben. Ne­kem ez fontos. A Fidesz elnyomó, antidemokratikus eszközeivel tudja elérni, hogy hatalmon maradjon. Nagy sansz van arra, hogy ne érjen el többséget a választásokon. Koalícióra jó eséllyel senki sem lép majd vele, egy kisebbségi Orbán-kabinet nem tud majd kormányozni – egy előrehozott választáson le lehet majd győzni. De az is benne van a pakliban, hogy az MSZP és a DK végre rendezi a viszonyát, és az új pólus megerősödik. Ha nem így lesz, akkor az a felelősségem, hogy egyéniben mindent megtegyek az Orbán-kormány bukásáért.