Energiaválság: bezártak egy autista gyerekek iskoláját Debrecen közelében
A Hajdúböszörményi Tankerületi Központ az energiaválság miatt úgy döntött, hogy nem biztosít tovább helyet a működésre. A tankerület igazgatósága a szülők megkeresésére sem gondolta meg magát.
A Hajdúböszörményi Tankerületi Központ az energiaválságra hivatkozva úgy döntött, hogy szünetelteti a Bethlen Gábor Általános Iskola hajdúvidi telephelyének működését – adta hírül az RTL klub híradója szeptember 1-jén.
A szülőknek írt tájékoztatás a Facebookra is felkerült.
Tóth Lajos Árpád, a hajdúböszörményi tankerületi igazgató levelében azt írta, hogy az iskola szüneteltetéséről szóló döntését a súlyos energiaválság miatt kellett meghoznia, ugyanis a hajdúböszörményi iskolaépület kihasználtsága a költségek áttekintése után nem minősült optimálisnak.
Az intézménybe 19 gyermek járt, összevont osztályba. A tanulókat más általános és középiskolákba csoportosítják át, ahol „természetesen a gyermekek érdekeit szem előtt tartva szervezik meg az érintett osztály további nevelés-oktatását” – írta Tóth Lajos Árpád a szülőknek, és még arra is ígéretet tett, hogy a tanulók utaztatását is biztosítja.
A levél egy zárójeles részében a tankerületi igazgató hozzátette, hogy az autistákkal foglalkozó tagintézményen kívül egy másik tagintézményt is szüneteltetnek. A Szabad Európa megkérdezte a hajdúböszörményi, a debreceni és a berettyóújfalui tankerületi központot is; Debrecenben és Berettyóújfaluban nem zártak be egy intézményt sem. Hajdúböszörményből az a válasz érkezett, hogy nem zártak be semmit, de a hajdúvivi iskolában pedig ebben az évben szünetel az oktatás.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MTI/Vasvári Tamás)