Emlékezés vagy amnézia?

Csaknem két év kellett ahhoz, hogy megszülessen a „kommunista hatalomgyakorlók” szerepét és tevékenységét vizsgáló Nemzeti Emlékezet Bizottsága megalakítását szabályozó törvény. Az Alaptörvény és ez a törvény is a bizottság feladataként jelöli meg „a kommunista diktatúrával kapcsolatos emlékezet állami megőrzését”.

Bármit jelentsen is az „állami megőrzés” fogalma, a címben feltett kérdés jogos. A törvény ugyanis a kommunista diktatúra kiépülésének kezdő dátumaként 1944. december 21-ét jelöli meg, ami inkább törvénybe foglalt állami amnéziára utal. Akik nem szenvednek kóros feledékenységben, jól tudják, hogy ezen a napon alakult meg Debrecenben az Ideiglenes Nemzetgyűlés, majd az ideiglenes kormány. Ezen a napon történt meg Szálasi „trónfosztása”, a nácikkal való szakítás és a hadüzenet Németországnak, majd a földosztás elrendelése, az általános és titkos szavazati jog törvénybe iktatása stb.

Remélhetőleg 1944. december 21. kapcsán a „nemzet emlékezete” előbbiekből indul ki, és nem vesz tudomást a fülkeforradalmárok amnéziával terhelt „állami emlékezetéről”. Utóbbiak legfeljebb a sokak által várt „biológiai rendszerváltásban” bízhatnak. Ennek jegyében született meg egyébként a bizottság tagjaira vonatkozó követelményrendszer is. Azt ugyanis, hogy kik voltak a „kommunista diktatúra hatalombirtokosai”, és kik ellen kell bűnvádi eljárást kezdeményezni, csak megbízható emberek dönthetik el. Márpedig azok, akik a rendszerváltáskor már nagykorúak voltak, tehát 1972 előtt születtek – és a felnőtt lakosság 60 százalékát teszik ki –, nem tartoznak ezek közé. A bizottság tagjai olyanok lesznek, akiknek nincsenek valós „élményeik” a rendszerváltás előtti évtizedekről, az akkori tények nem zavarják őket.

A törvény kidolgozóinak két év sem volt elég ahhoz, hogy tanulmányozzák az Alaptörvénynek a diszkriminációt tiltó, továbbá az ártatlanság vélelmére vonatkozó paragrafusait. Az új törvény szerint ugyanis a bizottság „ifjú titánjai” által az állítólagos „hatalombirtokosokkal” kapcsolatban közzétett állítások ellen – összhangban egyébként az alaptörvény U cikkében foglaltakkal – jogorvoslatnak nincs helye. Elkerülhette a jogalkotók figyelmét – a sok-sok hazai és külföldi kritika mellett – az az állásfoglalás is, amelyet a Külügyminisztérium által felkért három elismert jogász tett közzé. Ez az állásfoglalás – amely egyébként igyekszik védelmébe venni az Alaptörvény negyedik módosítását – leszögezi, hogy az Alaptörvényben megfogalmazott „tűrési kötelezettség” ellentétes az európai normákkal. A jogászok felhívták a figyelmet arra is, hogy az elévülési idő „újranyitása” – amely az alaptörvény U cikkének és ennek a törvénynek is alapját képezi – szintén ellentétes az uniós joggal.

A jogalkotók azt is bebizonyították, hogy az általuk kidolgozott jogszabályok szakmai színvonala nem csak azért és akkor alacsony, ha néhány nap alatt csapják össze és fogadtatják el azokat minden egyeztetés nélkül. Több hónapos „munkával” is képesek ilyet alkotni. Akár sajnálni is lehetne a bizottság tagjait és az alájuk rendelt hivatal munkatársait, hogy egy ilyen jogszabály alapján kell jelentéseket összeállítani, oktatási anyagokat készíteni „a felnövekvő generációk számára” stb. És rögzíteni azt, hogy a csajágaröcsögei Ifjú Gárda tisztségviselője milyen szerepet játszott a „kommunista diktatúra fenntartásában”. Még szerencse, hogy a hivatal dolgozója sem lehet akárki. Olyanok például, mint Pintér Sándor, Hoffmann Rózsa, Martonyi János bizonyosan nem.

Kerekes Ottó
E-mail