Emelkedett a magánnyugdíjpénztáraknál kezelt vagyon

A magyarországi önkéntes nyugdíjpénztárak 1641,1 milliárd forintos vagyont kezeltek az első negyedév végén.

2021. május 31., 06:40

Szerző:

Tovább növekedett az önkéntes és a magánnyugdíjpénztáraknál kezelt vagyon a március végéig számolt egy év alatt, ehhez a tőkepiaci optimizmus is hozzájárult – írta a Világgazdaság hétfői számában a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozva.

A magyarországi önkéntes nyugdíjpénztárak 1641,1 milliárd forintos vagyont kezeltek az első negyedév végén, ami éves szinten 15,4 százalékos bővülés – olvasható a lapban. Mint írták, a portfólió dinamikus növekedéséhez hozzájárult, hogy befektetéseiken e kasszák 18,2 milliárd forint nyereséget értek el, szemben az egy évvel korábbi bő százmilliárdos – a koronavírus-járvány nyomán keletkezett – veszteséggel.

A tagdíjbevételek is 4,7 százalékkal gyarapodtak 2020 első negyedéve óta, és 27 milliárd forintot tettek ki. A magánnyugdíjpénztári portfólió mérete március végére meghaladta a 279 milliárd forintot, ez éves összevetésben 12,7 százalékos emelkedés. A Világgazdaság kitért arra is, hogy a taglétszám folyamatosan csökken az önkéntes és a magánnyugdíjpénztáraknál is. Az előbbieknek 1,097 millió tagjuk volt március végén, ami nagyjából csak 13 ezerrel ugyan, de elmarad az egy évvel korábbitól. A magánnyugdíjpénztáraknál az első negyedév végén már 54 ezer alatt járt a taglétszám, eszerint egy év alatt nagyjából 800 tag hagyta el a szolgáltatóját.

(Kiemelt képünk illusztráció: 168.hu | Merész Márton)

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.