Elviselhetetlen

– Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus, etnográfus azt mondta lapunknak az MMA hírhedt közgyűlése kapcsán: akárcsak ön, ő is bírálta az MMA vezetését, működését. S mivel a felszólalásokra nem kaptak érdemi választ, ő úgy érezte, nincs más út, mint kilépni az MMA-ból. Önt még mi tartja ott?

– Más helyzetben vagyok, mint Novák Ferenc. Annak idején engem bíztak meg az MMA színházi tagozatának a létrehozásával. Huszonnyolc alkotó az én hívó szavamra csatlakozott hozzánk. Ők barátaim. Nem tehetem meg, hogy egyik pillanatról a másikra faképnél hagyom őket.

– Rost Andrea és Cserhalmi György is kilépett a testületből. A maradók közül bizonyára van, aki egyetért Fekete György kirekesztő világlátásával, mások talán anyagi megfontolásból hezitálnak, hiszen járandóságot kapnak ott. Belülről szemlélve: merre billen a mérleg nyelve?

– Összetettebb a kérdés. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, a SZIMA, illetve a Magyar Művészeti Akadémia létrejötte részben az évtizedekre visszanyúló népies–urbánus-vita „testületi leképeződése”. Mindkettő a kilencvenes években alakult – pár nap különbséggel. Mindkét szervezetben a népies–urbánus-ügyekben hasonlóan gondolkodó, egymással barátságban lévő művészek gyűltek össze. A barátságokban ma is vannak átfedések a két tagság között. Az MMA-t Makovecz Imre alapította, és eleinte szó sem volt köztestületi formáról. Klubként működtünk Makovecz Kecske utcai irodaházában, ahol szerdánként baráti beszélgetések, felolvasások zajlottak művészeti, irodalmi témákban. Nagyszerű emberek jöttek össze, például Sinkovits Imre, Tolnay Klári, Lázár Ervin, Bertha Bulcsu, vagy Farkas Ferenc és Pongrácz Zoltán zeneszerzők, Hubay Miklós és más jeles alkotók. Tény az is, Makovecz Imrének már akkor is erős hajlama volt a politizálásra. Ám abban a miliőben ez nem volt különösebben zavaró.

– Fekete György megnyilvánulásai alapján már elég világos: az MMA kirekesztő módon akar uralkodni az egész honi kulturális élet felett. Ön mikor kezdte észrevenni, hogy múlik a klubélet derűje?

– Először az első Orbán-kormány idején került szóba, hogy köztestületté alakulhatnánk. A tagság nem sokat értett a tervből, kútba is esett az ötlet. Aztán amikor megalakult a második Orbán-kormány, Makovecz számon kérte a politikán, mi lesz a köztestületi elképzeléssel. Később Imre beteg lett, Fekete György átvette a szervezést. Végül egy közgyűlésen, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Pálinkás József vezetett le, mert ő értett a feladathoz, köztestületté alakultunk. De a tagság többségének még akkor sem tűnt fel, miért is történhet mindez. Fekete György későbbi megszólalásai, a Műcsarnok bekebelezése végül sokaknál kicsapták a biztosítékot.

– Ehhez képest a többség mégis maradt a testületben. A szintén tag Medveczky Ádám karmester minap – Fekete antidemokratikus gondolatait támogatva – ugyancsak arról beszélt, hogy Konrád György magyarsága megkérdőjelezhető, hiszen külföldön „kígyót-békát” mond a hazájára.

– Ezzel kapcsolatban is kifejtettem az ellenérzéseimet az elhíresült közgyűlésen. Fekete Györgynek négyszemközt is elmondtam: Konrád Györgyöt nagyon jó írónak tartom, nagyon szeretem, nem is szólva arról, hogy a gimnáziumban mögöttem ült. Megkérdeztem, egyáltalán ismeri-e a műveit. Kiderült, nem. Hangsúlyoztam: én olyan akadémiai testületben érezném jól magam, amelynek Konrád György, Spiró György, Törőcsik Mari, illetve bármely korszakos tehetségű hazai alkotó tagja lehet. Számomra elviselhetetlen a Fekete György megnyilvánulásai által már-már végletesen kiéleződött szembenállás. Kezdem elveszíteni a maradék illúzióimat is, hogy jobb irányba fordulhatnak a dolgok. Álmatlan éjszakáim vannak a kialakult helyzet miatt.

– Schilling Árpád rendező nyilatkozta lapunknak: vannak helyzetek, amikor nem lehet hezitálni, mert a kis koszokból épülnek a nagy szemétdombok. Milyen feladatok állhatnak még ön előtt, amelyek visszatartják a kilépéstől?

– Már a két akadémia, a SZIMA és az MMA megalakulása idején is azt gondoltam, közös szervezetet kellene létrehozni. Nem is léptem be azonnal, csak amikor már a barátaim hívtak. Noha a másik akadémiában is vannak barátaim. Az utóbbi időben sokat beszélgettem minderről Makk Károllyal, a SZIMA elnökével. Pálinkás Józsefnek is szándékában állt egyeztetni erről a két akadémia elnökével. Itt tartottunk, amikor Fekete György nyilatkozatai szinte teljesen ellehetetlenítették a dolgot. Most az a legnagyobb baj: magadat megmentheted a kilépéssel, de minden egyéb, ami az értelmes megoldás felé vihetné a szervezetet, könnyen elveszhet. Ha kilépnek ötvenen-százan, attól még fennmarad egy államilag létrehozott, rendkívüli hatalmú struktúra.

– Gondolja, ha a normalitás hívei is tagjai maradnak az MMA-nak, Fekete György megváltozik? Esetleg lemond?

– Ismerem a habitusát. Konok és hiú ember, nem fogja kiengedni a kezéből az irányítást. Lehet, valóban le kell számolnom a maradék illúzióimmal. Nehéz szembesülni a helyzettel, hiszen még soha nem voltak ennyire rossz viszonyban egymással a művészeti élet szereplői. A Kádár-rendszerben még hasonlóra sem volt példa.

– Múlt időket idéz L. Simon László államtitkár felvetése a kulturális intézmények direktori pályázatainak részleges megszüntetéséről. Állítja – és ebben a szakma mindkét oldaláról vannak támogatói –, hogy az eddigi gyakorlat is csak látszólag volt demokratikus. Az efféle mondatok nem sértik a fülét?

– Nem kívánom vissza az elmúlt rendszert, de egyes akkori pártkorifeusoknak még volt érzékük a kultúrához. Jelenünkben a Nemzeti Színház körüli történések is mást mutatnak. Nem Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila tehetségét állították szembe: politikai döntés született. Persze majd a nézőké lesz a végső szó. Vidnyánszky világszínvonalú alkotó, ám költői és terjedelmes munkái csak kevesek számára átélhetők. Tudom, hiszen sok előadását láttam a debreceni színházban. De kiváló, eredeti tehetség. Kiválasztása a Nemzeti élére a mai kultúrpolitikai helyzetben okoz csak morgolódást. A Fidesznek amúgy kevés affinitása van a művészeti élethez. Az MMA közgyűlésén is elmondtam: hiteles alkotást nem lehet lojalitásból létrehozni, csak oppozícióból, vagy legalábbis erős kritikai attitűddel. A politika lieblingjeinek óhatatlanul kopik a tehetsége. Ami a saját akadémiai ügyemet illeti: tudom, az ilyesmi veszélyes helyzet. Akkor sem lehet a végtelenségig ott maradni, ha azt gondolják az emberről: nem művészi megfontolásból, hanem egyebek miatt hozza meg a döntését. Gyűlölöm, ahogy ez az alapvetően abszurd világnézeti szembenállás is agyonbonyolítja az életünket.

– Meddig lesz még tagja az MMA-nak? A moccanatlanság gátja lehet a későbbi párbeszédnek.

– Emésztem a dolgot. Különben sem tartanám ízlésesnek, ha a sajtóból üzennék a testületnek, amelynek egyes tagjaihoz eltéphetetlen baráti szálak kötnek.