Előrehozott büntetésnek nincs helye – Az ítéletek bírálata gyakran a jogszabályok kritikája

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) új elnöke, Senyei György Barna békét és rendet szeretne a bíróságokon, enyhítené az Országos Bírói Tanáccsal (OBT) kialakult feszült viszonyt. Az elnök egy újságírókkal tartott háttérbeszélgetésen azt is elmondta: a mennyiségi szemlélet helyett a jövőben az ítélkezés minőségére helyezné a hangsúlyt. A lapunknak adott interjúban a bíróságok központi igazgatási rendszerének vezetője elemzés után ígért választ kérdésünkre: mi lehet az oka annak, hogy egy nemzetközi vizsgálatban minden második hazai ügyvéd aggályosnak vélte a magyar bíróságok ügyelosztását?

2020. február 14., 06:26

Szerző:

Senyei György decemberi jelölése és megválasztása az Országos Bírói Hivatal élére meglepetés, jó hír volt a magyar bírák többségének számára. Az új elnök ugyanis nem tartozott azok közé, akiket az OBH korábbi vezetője, Handó Tünde viharokat kavaró módon nevezett ki bírósági vezetőnek. Sőt, bár Senyei pályázott a Fővárosi Ítélőtábla élére, Handótól nem nyerte el a posztot. A Fővárosi Ítélőtábla polgári gazdasági ügyszakos megbízott tanácselnöke, aki korábban banki és hitelpereket tárgyalt, parlamenti megválasztásakor 164 leadott szavazatból 151 igen szavazatot kapott, ami az általános bizalom ritka jele a mélyen megosztott magyar politikában.

Handó Tündét, az OBH korábbi elnökét november 4-én választották alkotmánybíróvá, azaz felfelé buktatták, hiszen megosztó tevékenysége nemcsak itthon okozott botrányokat, hanem nemzetközi szinten is kínossá vált, miközben Magyarország ellen folytatódott a hetes cikk szerinti eljárás az Európai Unióban. Az Európai Bírói Egyesület tavaly Magyarországra küldött tényfeltáró bizottságának egyik tagja, Gerhard Reissner, a Nemzetközi Bírói Egyesület volt elnöke a 168 Órának adott interjúban arról beszélt: egyfajta alkotmányos válságot láttak a bíróságokon. Reissner főbíró szerint ennek oka az volt, hogy az OBH elnöke akadályozta a bírói önigazgatás szervezetét (OBT) törvényes feladatának ellátásában: abban, hogy ellenőrizze őt.

A bíróságok elnökei november végén meglepő hangnemű hálálkodó levéllel búcsúztatták Handó Tündét, s ebben aranykort, mérföldes lépteket emlegettek. Egy kivétellel aláírásukkal tettek hitet amellett, hogy a volt elnök támogatásával „az Alaptörvény szellemének legjobb értőivé, a merőben új eljárásjogi kódexrendszer legfelkészültebb alkalmazóivá váltunk, iránymutatásod mellett a digitális fejlődés motorjai és a társadalmi felelősségvállalás számos területének nagyszerű példái lettünk (…) a magyar bíróságok ítélkezési teljesítménye Európa élvonalába repített bennünket.”

Az új OBH-elnök háttér-tájékoztatója utáni rövid interjúban erre is rákérdeztünk... 

A cikk teljes változatát a csütörtökön megjelent 168 Órában olvashatja!

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.