Elmeszakértővel vizsgálják a kecskeméti iszlamista fiatalember állapotát
Elé tárták a bizonyítékokat a nyomozók. A terrorcselekmény előkészítésével gyanúsított férfi folytatólagos vallomást tett.
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyomozást folytat egy 21 éves, Kecskeméten elfogott férfival szemben, akit terrorcselekmény előkészületének megalapozott gyanúja miatt börtönben tartanak, olvasható az ügyészség közleményében. A megalapozott gyanú szerint a 21 éves egyetemista Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmény elkövetésére készült Magyarország területén.
A megalapozott gyanú a nyomozás alatt – az ügyben lefoglalt elektronikus adatok folyamatos elemzése révén – tovább erősödött. A letartóztatás elrendelése óta két alkalommal is sor került a gyanúsított folytatólagos kihallgatására, amelynek keretében – a beszerzett újabb adatok alapján – az ügyészek már bővebb tényállást közöltek a gyanúsítottal, továbbá bizonyítékokat tártak a gyanúsított elé, aki folytatólagos vallomásokat tett. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a nyomozás során igazságügyi szakértőt rendelt ki a terhelt elmeállapotának vizsgálatára, továbbá indítványt tett a gyanúsított 2021. június 2. napján elrendelt letartóztatásának további három hónappal történő meghosszabbítására is.
Korábban megírtuk, hogy a kecskeméti férfit egy laptop buktatta le. A CIA egyik hírszerzője beépült egy dark webes felület felhasználói közé, és az ügynök munkája annyira eredményes volt, hogy általa egy egész iszlamista sejtet sikerült felszámolni. Amikor az amerikai kommandósok rajtaütöttek a radikálisokon, egyikük laptopján találták meg a nyomozók azt a titkos csetszobát, ahol V. Kende tartotta a kapcsolatot a terroristákkal.
(Fotó: Youtube/Magyarország Ügyészsége)