Elmarad a tojásdobálás március 15-én?

A Budapesti Rendőr-főkapitányság összességében békés, nyugodt március 15-ére készül - mondta Bozsó Zoltán, a budapesti rendőrfőkapitány rendészeti helyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján.

2010. március 11., 13:08

A dandártábornok azt mondta: nincs információjuk arról, hogy az állami- vagy bármelyik más, március 15-i rendezvényt bárki is meg kívánná zavarni. A rendőrség jelenleg 107 fővárosi eseményről tud, de ez a szám még változhat. Vannak ünnepségek, amelyek már a nemzeti ünnepet megelőző napokon megkezdődnek, ilyen például a Lánchíd, illetve a Roosevelt tér, ahol már a hétvégén megkezdődnek a programok – jelentette az MTI.

Az ünnepségek három csoportba oszthatók: állami rendezvényekre, a főpolgármesteri hivatal, illetve a kerületi önkormányzatok megemlékezéseire, továbbá a pártok rendezvényeire, amelyek egy része a gyülekezési törvény hatálya alá tartozik, egy részük pedig kampányesemény.

A rendezvényekkel kapcsolatban Bozsó Zoltán azt mondta, a rendőrség elsősorban közlekedési intézkedésekkel készül ezekre az eseményekre, egyes útszakaszokat lezárnak, illetve elterelik a forgalmat. Hangsúlyozta: a korlátozásokat már napokkal korábban bevezetik, amelyekre táblákkal hívják fel a figyelmet.

A dandártábornok arra is felhívta a figyelmet, hogy a nemzeti ünnepen inkább a tömegközlekedést vegyék igénybe az emberek, a fővárosba lehetőleg ne érkezzenek autóval. Kitért arra is, hogy már 14-ről 15-ére virradó éjszaka lezárják a Bajcsy-Zsilinszky utat.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a Budapesti Rendőr-főkapitányság a nap folyamán a rendőrség honlapján hozza nyilvánosságra pontosan, hol és mettől meddig kell lezárásokra, forgalomkorlátozásokra számítani.