Ellenzéki politikust „akasztani” nem bűncselekmény, más ügyekben viszont igen hatékony a független igazságszolgáltatás

2019. január 4., 12:34

Szerző:

Bűncselekmény hiányában nyomozást sem indított sem az ügyészség, sem pedig a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azért, amiért még tavaly szeptemberben egy szélsőséges portál akasztási akciót hajtott végre, hogy azzal félemlítse meg az MSZP európai parlamenti képviselőjét.

Ujhelyi István arcképét ugyanis vadhajtások.hu nevű internetes oldal saját közlése és cikke szerint a munkatársai felragasztották egy bábura és fejjel lefelé fellógatták a Köztársaság (jelenleg II. János Pál pápa) téren.

 Az akasztásól képet is mellékeltek, ami valódinak tűnt, így a pontosan dokumentált eseménysort a szélsőséges „médium" munkatársai magukra is vállalták. Ezután a verbális támadást és megfélemlítést Ujhelyi István közzé is tette, de nem tett feljelentést. Egy magánszemély viszont bejelentést tett az ügyben, méghozzá azért, mert véleménye szerint a báb Köztársaság téren történt felakasztása az 1956-ban ugyanitt történt erőszakos cselekményekkel párhuzamba hozható, így közösségellenes és alkalmas a riadalom keltésére.

A magánszemély feljelentését szeptember 25-én a Központi Nyomozó Főügyészégen tette meg, ám a lapunk birtokában lévő határozat értelmében azt Csekő Tamás csoportvezető ügyész  már október 2-án továbbította a Budapesti VIII. kerületi Ügyészségre azzal, hogy

inkább garázdaság vétségének gyanúja áll fenn, amelyben a területileg illetékes vádhatósági szerv jogosult eljárni.

Magyarán a fővárosi, VIII. kerületi ügyészség. Decemberben a Fővárosi Főügyészség arról tájékoztatta a 168 Órát, hogy a feljelentéskiegészítés eredményéről saját hatáskörben a kerületi rendőrkapitányság dönt, így forduljunk kérdéseinkkel a BRFK-hoz. Ezt meg is tettük, így kaptuk a tájékoztatást, miszerint az esettel összefüggésben feljelentés kiegészítést rendeltek el,

„amelyben a beszerzett adatok alapján a feljelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2018. november 27-én a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 381. § 1) bekezdés a, és g, pontja alapján elutasította."

A Btk. vonatkozó passzusai szerint a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény, továbbá a feljelentett cselekmény nem közvádra üldözendő bűncselekmény, így a rendőrségnek, illetve a nyomozóhatóságnak saját hatáskörben joga van elutasítani a feljelentést. Kérdésünkre, hogy történt-e kihallgatás az ügyben, vagy egyéb nyomozati cselekményről be tudnak-e számolni, a BRFK arról tájékoztatott:

„A feljelentés kiegészítés során a nyomozóhatóság adatgyűjtést és tanúkutatást végzett."

Nagy kérdés, hogy mindez miért nem járt bárminemű eredménnyel, hiszen a Vadhajtások portál szerzői előzőleg magukra vállalták az eseménysort, amely ráadásul a Központi Nyomozó Főügyészség szerint is garázdaság vétségének gyanúját vetette fel.

Érdekes egybeesés, hogy éppen január 4-én adta hírül a kormánypropaganda Pesti Srácok: levelet kapott a vadhajtasok.hu a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól, ezen belül a bűnüldözési osztálytól.

„Egy magánszemély feljelentést tett az ellen az alattomos kis liberális ellen, aki december 12-én a Kossuth téren, hátulról leütötte a portál tudósítóját. A feljelentést a PestiSrácok.hu hírportálon megjelent videó és tudósítónk nyilatkozata alapján tették."

Ebben az ügyben a BRFK elindította a nyomozást, és berendelte a portál tudósítóját meghallgatásra. A nyomozók állítólag azt írták: „A felvételek a 1055 Bp., V. kerület Kossuth Lajos téren tartott tüntetésen készültek, és az abban szereplő ismeretlen személy magatartása – verekedés – kimerítheti a garázdaság tényállását. Fenti cselekmény bizonyítottsága esetén alkalmas 1 rendbeli a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 339. § (1) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő garázdaság vétség elkövetésének megállapítására."

A vadhajtások.hu „szerkesztősége" a propagandaanyagban idézett véleménycikkében reményét fejezte ki, hogy a gyanú szerint verekedő személy „példás büntetést kap, és minden ilyen felforgatónak elmegy a kedve attól, hogy jobboldali portálok munkatársait vegzálják, bántalmazzák".

Nyilván olyan példásat, mint az a tüntető, aki ráírta egy zászlórúdra, hogy „sztrájk", már, s emiatt néhány napon belül 312 óra közmunkára el is ítélték.