Ellenzéki kivonulás, kormánypárti áhítat – A parlament ott folytatta, ahol decemberben abbahagyta

Hosszú téli szünet után újra ülésezik a parlament. Orbán Viktor miniszterelnök azonban – egy nappal évértékelő beszéde után – nem szólalt fel a nyitó tanácskozáson. Pedig beszélhetett volna a tavasszal újra esedékes nemzeti konzultációról is.

2020. február 23., 12:00

Szerző: Sebes György

„A Ház ellenzék nélkül is működik” – mondta Orbán Viktor még első kormányfői ciklusának elején, 1998 decemberében, miután az ellenzék – tiltakozásul – kivonult az ülésről. Megállapítása a kétharmados többség birtokában – immár tíz éve – egészen más megvilágításba került, mígnem a héten eljutottunk odáig, hogy a Ház a miniszterelnök nélkül is működik. Orbán ugyanis ezúttal szakított a hagyományokkal, és az új ülésszak kezdetén nem mondott beszédet.

A hivatalos magyarázat szerint a kormány a koronavírus elleni küzdelemről szóló tájékoztatást ítélte a legfontosabbnak és a legsürgősebbnek, ezért Kásler Miklós miniszter beszélt. Ezt Havasi Bertalan sajtófőnök – hivatásos sajtóelhárító – hozta az érdeklődők tudomására. Az ellenzéki politikusok viszont kaptak az alkalmon, és úgy vélték, az előző napi dunaújvárosi időközi választás eredménye akadályozta a napirend előtti kormányfői beszédet. Tény, hogy ott az ellenzék közös jelöltje, egy jobbikos politikus nyert – alacsony részvétel mellett –, de a Fidesz nem is indított saját embert, hanem beállt egy független mögé.

Igazából senkit sem lephetett meg, hogy elmaradt a parlamenti beszéd. Hiszen előző nap majdnem egy egész órát szónokolt Orbán Viktor saját hívei előtt. Nyilván maga is úgy ítélte meg, sok újdonsággal nem tudna szolgálni a képviselők társaságában, ráadásul azok kihasználták volna az alkalmat, hogy válaszoljanak neki. Jobb a békesség. Még az is lehet, hogy a beszéd elképzelhető időpontjában kellett a kormányfőnek lebonyolítania egy fontos telefont. Donald Trumppal, az Amerikai Egyesült Államok elnökével beszélt ugyanis, ami azért – lássuk be – fontosabb lehetett számára, mint a parlamenti szónoklat. Végül is az egész – meg nem történt esemény – csak még inkább rávilágított, mennyire értékeli a jelenlegi hatalom a parlamentet – kormánypártistul, ellenzékestül.

Erre egyébként jó példa a parlamenti szabályok szigorítása, amely – természetesen – már nem Orbán Viktor, hanem régi harcostársa, Kövér László fegyvere. Az ellenzék, amely „szájzártörvénynek” nevezi a módosításokat, miattuk ki is vonult az ülésről (ha már Orbán Viktor nem volt ott, és így arra sem tudott emlékeztetni, hogy nélkülük is működik a Ház).

Szerintük a változtatások ellentétesek az Alaptörvénnyel, és emiatt az Alkotmánybírósághoz fordultak. Azt akarják elérni, hogy semmisítsék meg az országgyűlési törvény és a házszabály újabb módosításait. A taláros testületben bizonyára megértésre találnak, hiszen a bírák túlnyomó többsége a Fidesznek köszönheti kinevezését.

A miniszterelnöknek amúgy éppenséggel lehetett volna mondandója a honatyáknak, mivel előző nap erősítette meg, hogy a kampányokat lezárták és a következő két év a kormányzati munkáé és az országépítésé lesz. Erről akár említhetett volna részleteket, hogy mást ne mondjunk, például az újabb nemzeti konzultációról is. Ennek hiányában kénytelenek vagyunk beérni azzal, ami e témáról az évértékelő beszédben elhangzott. Igazán büszkén állapította meg, hogy – ha jól számolta – nyolc ilyen kérdőíves felmérés segítségével döntöttek a szerinte legfontosabb dolgokról. Emlékezhetünk valamennyien, hogy megkérdezték a népet előbb az új Alaptörvényről, aztán a rezsicsökkentésről, a bankadóról, a családtámogatásról és nem utolsósorban a Soros-terv elutasításáról is.

Ezzel pedig országnak-világnak igyekeztek bizonyítani, hogy mennyire demokratikus a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Jó, persze mindenki tisztában van vele, hogy megfelelő kérdéseket kell feltenni, s akkor egyértelmű lesz a kormányzati politika támogatása. Senki sem lehet annyira ellensége önmagának, hogy ne örülne, ha csökkennek a rezsire – áramra, gázra, vízre – szánt kiadásai. Vagy nem bolond visszautasítani a családok mindennapi életéhez nyújtott segítséget. És az sem kétséges, hogy jól irányzott megállapításokkal fel lehet erősíteni a migránsoktól való félelmeket, tehát azon a területen is nagyarányú támogatást élveztek pártunk és kormányunk erőfeszítései.

„Most újra nemzeti konzultációra kényszerülünk” – mondta Orbán Viktor. Hozzá kellőképpen rémisztgetett is. „Gúnyt űznek az igazságból, a becsületes emberek egészséges életösztöneiből, és az áldozatok helyett az elkövetőket védenék” – festette az ördögöt a falra. Tehát ismét egyetértési pontokat kell létrehozniuk, hogy a kormánynak legyen mire ráállnia és legyen hol megvetnie a lábát. Nem nézhetik tovább tétlenül, hogy „külföldről finanszírozott s persze a Soros-hálózathoz tartozó szervezetek és felbérelt ügyvédeik a jogvédelemmel visszaélve perek tömkelegét indítják, hogy a magyar emberek pénzéből komoly összegeket fizettessenek erőszakos bűnözőknek és persze maguknak is”.

Ennyi az elméleti alapvetés. S ha már vasárnap elmondta, minek ismételte volna meg hétfőn a parlamentben, ahol kekeckedő, a kákán is csomót kereső és a magyar emberekkel szemben ellenséges ellenzékiekkel találta volna szembe magát? Most amúgy is a közvélemény megdolgozása következik, ez pedig általában a kijelölt megmondóemberek feladata. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára már el is kezdte a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Dömötör Csaba felidézte, hogy botrányos esetekről van szó, ezek gyengítik a biztonságot és alapvetően szembemennek az emberek igazságérzetével is. Utóbbi nagyon fontos érv, lehetőleg minden megszólalásban hivatkozni kell rá. Ilyen helyzetben pedig egyáltalán nem mindegy, hogy hányan mondják el a véleményüket. A jól kitalált kérdések pedig újra lehetőséget teremtenek rá, hogy minél többen kiálljanak a kormány politikája mellett.

Persze a konzultáció része lesz az úgynevezett „börtönbiznisz”, valamint a kényes és kínos gyöngyöspatai helyzet is. A miniszterelnök és famulusai is minden alkalommal elmondják, hogy ezek az ügyek megakasztják a jelenlegi kormány áldásos ténykedésének köszönhető kedvező folyamatokat. Azt tudniillik, hogy a hivatalos adatok szerint a romák munkanélkülisége az elmúlt években a felére csökkent.

A Fidesz-frakció mindenesetre a tavaszi ülésszak kezdete előtt a Hold utcai budapesti Németajkú Református Egyházközség templomában áhítaton vett részt (képünkön). Bizonyára szükségét érezték, hogy –  Orbán Viktor társaságában – némi útravalót szívjanak magukba a parlamenti csatározások (?) előtt. Érvényes lehet tehát a miniszterelnök útmutatása, miszerint „Magyarország mindenekelőtt, a Jóisten mindannyiunk fölött.” Bár meglehet, azt gondolták, hogy nekik már csak az imádság segít.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.