Ellenzéki képviselők szólítják fel a Hankookot, hogy tartsa be a Munka törvénykönyve előírásait

2019. március 19., 17:19

Szerző:

A Munka törvénykönyve betartását követelik ellenzéki országgyűlési képviselők a Hankook Tire Magyarország Kft-nél, mert szerintük a cég az egy hete tartó sztrájk alatt nem tartja be a vonatkozó jogszabályokat. A Fejér Megyei Kormányhivatal munkavédelmi és munkaügyi osztálya előtt tartott keddi sajtótájékoztatón Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy a munkáltató szembemegy a munka törvénykönyvével, amikor nem tárgyal a szakszervezettel, miközben a szakszervezetnek alapvető joga a dolgozók képviselete. Hozzáfűzte: a kormánypártok azt mondják, ha Magyarországra jössz, be kell tartanod a törvényeinket, s ez a legnagyobb nemzetközi cégekre is vonatkozik. Mint elmondta, tartalmas és eredményes beszélgetést folytattak a munkavédelmi és munkaügyi osztály vezetőjével és munkatársaival.

Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője szerint ebben a kérdésben a kormánynak a "sarkára kellene állni", annál is inkább, mert a Hankookkal kötött stratégiai megállapodás keretében több tízmilliárd forintos állami támogatást adtak a cégnek. – Az nem járja, hogy a munkásokat rabszolgaként dolgoztatják, jelentős részüket megzsarolják, valamint sztrájktörőket alkalmaznak – fogalmazott. Minden segítséget megadnak a szakszervezetnek a sikeres harchoz, ezért írásbeli kérdést intéznek a területet irányító miniszterhez és nem kielégítő válaszok esetén közadat-igénylést is benyújtanak, hogy megtudják, mi zajlott az elmúlt években a gyárban.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő elmondta, hogy a munkaügyi osztályon folytatott beszélgetésből kiderült: 2010 óta hét munkaügyi és nyolc munkavédelmi hatósági ellenőrzést végeztek a vállalatnál és jelenleg is vizsgálódnak. Jelezte, hogy a szakemberek súlyos hibákat tártak fel, például a védőberendezések működésképtelenségét, biztonságtechnikai hiányosságok sorát, illetve a cég elutasította a légszennyezés-mérésre vonatkozó hatósági kérést is.

A képviselő szerint a hatósági ellenőrzésnek ebben a formában nincs visszatartó ereje, hiszen kétévente van egy súlyos baleset a Hankooknál, legutóbb halálos baleset is történt, miközben a hatóság 200 ezer és ötmillió forint közötti bírságokat szabott ki. Rámutatott, hogy a hatósági szakemberek létszámának és bérének emelése mellett a kiszabható bírságok összegének növelése lenne a megoldás.

Szabó Zsolt a Párbeszéd dunaújvárosi önkormányzati képviselője úgy vélte, ebben a helyzetben Dunaújváros fideszes polgármesterének az lenne a feladata, hogy ott legyen a cégnél és tárgyaljon a cégvezetéssel, segítsen a probléma megoldásban. Felszólította ezért Cserna Gábort, tegyen meg mindent a helyzet megoldásáért és javasolta, hogy a város kössön stratégia együttműködést a céggel és ebben világos feltételeket szabjon, milyen normákat kell betartaniuk.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.