Ellenzéki önkormányzati képviselőt választottak Isaszegen

A párbeszédes Balajti Zsoltot több ellenzéki párt is támogatta az időközi önkormányzati megmérettetésen, ez az áprilisban vereséget szenvedett pártok első, apró sikere azóta.

2022. augusztus 29., 09:18

Szerző:

Három településen is időközi választást tartottak vasárnap, ezek közül a Pest megyei Isaszegen végül ellenzéki győzelem született egy önkormányzati képviselői helyért. Balajti Zsolt, a Párbeszéd helyi politikusa azután ülhet be a helyi testületbe, hogy 55 százalékos eredményt szerzett. A politikust az MSZP, DK, LMP és a Momentum támogatta, a Jobbik nem.

Balajti Zsoltnak nem hivatalos eredményéhez még vasárnap este gratulált Karácsony Gergely, a Párbeszéd politikusa és budapesti főpolgármester.

Hétfő reggel pedig mind a Párbeszéd, mind pedig a Demokratikus Koalíció saját jelöltjeként beszélt az isaszegi győzőről szinte egyszerre kiadott közleményében. A Párbeszéd Balajtiról azt írta, „a nemtelen támadások ellenére végig pozitív és nagyon intenzív kampányt folytatott, energetikai szakértőként egy hiteles zöld alternatívát tud nyújtani a helyben élőknek. A Párbeszéd hisz abban, hogy a kormány katasztrofális intézkedései ellenére és Orbán megszorító és agresszív politikája mellett, az emberekért, egy igazságos, zöld Magyarországért kell küzdeni.”

A másik két időközi választáson új polgármestert kapott a Fejér megyei Mány, három jelölt közül a független Varga Mihály Balázst választották meg, és a Vas megyei Ostffyasszonyfa, ahol Ács Attila ugyancsak függetlenként vezeti tovább a települést.

(Kiemelt kép: Balajti Zsolt isaszegi önkormányzati képviselő a Párbeszéd kampánycsapatával 2022. augusztus 28-án. Balajti az ellenzéki pártok jelöltjeként került be a várost vezető testületbe. Fotó: Balajti Zsolt, Facebook)

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.