Elkezdte támadni a szombathelyi ellenzéki összefogást a házi őrizetből nemrég szabadult Czeglédy Csaba
Március 7-én szüntette meg a bíróság a költségvetési csalással vádolt, volt MSZP-s politikus, Czeglédy Csaba háziőrizetét Szombathelyen, csaknem három hónappal azután, hogy tavaly decemberben véget ért Czeglédy előzetes letartóztatása. Tizenegy nap múlva, azaz hétfőn Czeglédy egy hosszú Facebook-bejegyzéssel jelentkezett, amin állítása szerint három hónapja rágódott. Ezek szerint rágódása a szegedi börtönből való szabadulásának időszakában kezdődhetett.
„Igazságtalan lenne a szombathelyi LMP-vel és nímand képviselőivel, ha nem foglalkoznék a szombathelyi baloldal és Jobbik násztáncával” - kezdi írását a politikus, aki a továbbiakban páros lábbal száll bele az országban elsőként Szombathelyen létrejött, teljeskörű ellenzéki összefogásba, az MSZP, a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt részvételével, amellyel az őszi önkormányzati választásokon akarják végleg legyőzni a városban a Fidesz közelmúltban megroppant uralmát.
Az írás lényege, hogy a szombathelyi baloldalnak semmi szüksége a korábban antiszemita és cigányellenes eszméket valló Jobbik, valamint az LMP helyi támogatására a Fidesz legyőzéséhez. A büntetőeljárás alatt álló politikus emlékeztet, az előző önkormányzati választásokon, vagyis 2014 őszén a szombathelyi baloldal „a kollaboráns LMP és a Jobbik nélkül megnyerte a választókörzetek felét”, csupán 560 szavazaton múlt a polgármesterválasztás kormánypárti megnyerése, de a Fidesznek végül nem lett többsége a képviselőtestületben. Az egyik szombathelyi közös jelöltet, a jobbikos Balassa Pétert mindezek után Czeglédy Csaba „szalonnácinak” nevezte.

Az Úgy Tudjuk vette észre, hogy házi őrizetének megszűnése után napon Czeglédy Csaba az LMP megyei szervezetének elnökét, Németh Ákost támadta egy másik Facebook-bejegyzésben. Az LMP-nek felrótta kihátrálást a 2014-es helyi összefogásból, továbbá azt, hogy Németh Ákos az elhunyt MSZP-s önkormányzati képviselő, Gyebrovszki János egyéni körzetét kapta meg Szombathelyen az ellenzéki szövetség jelöltjeként, pedig Czeglédy szerint az LMP-s politikus „Gyebro cipőfűzőjét sem köthette volna be”.
Czeglédy Csaba álláspontjának érdekessége, hogy a jogász korábban Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének ügyvédje is volt, és nagyon jó kapcsolatot ápolt a politikussal és családjával. Még hitelt is kapott Gyurcsány családi cégétől. Csakhogy a DK elnöke március 15-én beszédében azt mondta,
„Készek vagyunk megtenni, amit eddig soha: tárgyalni kell a Jobbikkal!”.
Ennek fényében a DK nemcsak Szombathelyen, de Egerben, Miskolcon, Pécsen és várhatóan további településeken kész a szövetségkötésre a Jobbikkal. Vagyis Czeglédy Csaba és Gyurcsány Ferenc két homlokegyenest eltérő álláspontra helyezkedett.