Elkezdődött a szuveneritási törvény vitája: Soros, dollárbaloldal, Brüsszel, Orwell Viktor és a harminc ezüstpénz

Megkezdte szuverenitásvédelmi csomag vitáját az Országgyűlés kedden. A Fidesz vezérszónoka úgy fogalmazott, a javaslat célja az, hogy „ne lehessen pénzért büntetlenül árulni a hazát”. A Momentum egyetért azzal, hogy Magyarország függetlensége veszélyben van, de szerintük Oroszországtól. Az MSZP megfélemlítési törvénynek nevezte a tervezetet. 

2023. november 28., 13:09

Szerző:

Megkezdte –  az alaptörvény módosításából és két, kormánypárti kezdeményezésű törvényjavaslatból álló – szuverenitásvédelmi csomag vitáját az Országgyűlés kedden. A kormány képviselője közölte, védekezni kell a magyar szuverenitást napi szinten érő támadások ellen. A Fidesz-KDNP megvédené az országot Brüsszeltől, Sorostól, a genderideológiától, a migránsoktól és „dollárbaloldaltól” is. A Momentumos egyetért abban, hogy Magyarország veszélyben van, az MSZP országgyűlési képviselője szerint pitiáner a tervezet. 

Fidesz: Magyarország nem eladó, Magyarország a magyaroké!

Tuzson Bence igazságügyi miniszter expozéjában kijelentette: napi szinten éri támadás a szuverenitást, ez ellen védekezni kell. A tárcavezető kiemelte: a szuverenitásunk megőrzése talán az egyik legfontosabb feladattá vált Magyarországon, és a most tárgyalt alaptörvény-módosítás, valamint törvénymódosítás sorsfordító jelentőségű, hiszen „a legutóbbi választásokat követően már bebizonyosodott, hogy bizonyos nemzetközi erők arra törekszenek, hogy beavatkozzanak a magyar választások eredményébe”, és ezzel befolyást szerezzenek Magyarországon. Kifejtette: „alkotmányos önazonosságunknak a megőrzése kiemelt feladat” és komoly próbatétel is. Évek óta történnek kísérletek arra, hogy ezt az önazonosságot megsemmisítsék, átalakítsák és külföldiek befolyást szerezzenek Magyarországra, külföldi személyek és szervezetek szeretnék az akaratukat érvényesíteni – közölte. 

„Magyarország sorsáról csakis a magyar emberek dönthetnek, az ország szuverenitásának védelme kiemelt jelentőségű” – mondta Varga Judit, a Fidesz országgyűlési képviselője. Hozzátette: évek óta ismertek a nyilvánosság előtt is a befolyásszerzési kísérletek Magyarországon; ismert tény, hogy 2022-ben külföldről akarták befolyásolni az országgyűlési választásokat, ezt igazolta az egységes baloldal támogatásait feltáró nemzetbiztonsági vizsgálat is. Varga Judit elmondta, a törvényjavaslatok alapján kiterjesztik a pártokra vonatkozó szabályozást a civil szervezetekre, egyesületekre, így nem fogadhatnak el külföldi támogatást az országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti választási kampányában. Közölte, a büntető törvénykönyvben új tényállás lesz a választói akarat tiltott befolyásolása, valamint tiltani fogják a választói akarat befolyásolása érdekében külföldről érkezett támogatás felhasználását. Ismertette azt is, hogy az alkotmányos önazonosság védelme érdekében független szervként létrejön a Szuverenitásvédelmi Hivatal.

Panyi Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára azt mondta: Brüsszel folyamatosan azon dolgozik, hogy Magyarországra ráerőltesse elhibázott háborús és migrációs politikáját, a genderideológiát, emellett pedig folyamatosan támadja Magyarország szuverenitását. Szerinte ehhez „társakat is találnak”: „a Soros pénzekből kitömött magyar dollárbaloldalt”. Hangsúlyozta: a szuverenitásvédelmi törvényjavaslat egyik célja éppen az, hogy ezeket az "idegen, külföldi beavatkozási kísérleteket" megakadályozza és feltárja. Kitért arra is: a magyar szuverenitást számos brüsszeli föderalista javaslat is veszélyezteti, ezért fontos, hogy a nemzeti konzultációban egyértelmű véleményt nyilvánítsanak az emberek.

KDNP: megvédjük Magyarország szuverenitását

Szászfalvi László (KDNP) a baloldalt azzal vádolta, hogy a 2022-es választási kampányban „saját hazáját akarta kiárusítani”, felrúgva az elmúlt 33 év politikai konszenzusát. Hozzátette: ezért döntött úgy a kormányoldal, hogy a „hazaárulással felérő”, ilyen és ehhez hasonló cselekmények a jövőben alkotmányjogi és büntetőjogi értelemben sem maradhatnak következmények nélkül. Hangsúlyozta: a Fidesz-KDNP-frakciószövetség által benyújtott szuverenitásvédelmi törvénycsomag célja, hogy a jövőben megakadályozzanak minden külföldi befolyásolást célzó kísérletet. A kormánypártokra és a kormányra számíthatnak a magyar emberek, és mi is számítunk a magyar emberek véleményére és támogatására a nemzeti konzultáció során, amelynek tétje a magyarok jövője – jelentette ki a KDNP-s képviselő, közölve: mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy megvédjék Magyarország szuverenitását. 

Momentum: ez csak propaganda 

„Hazánk szuverenitására nem a nyugati demokráciák, nem az Európai Unió, nem a NATO, nem egy globális főgonosz, nem az ellenzék, nem a civil szervezetek, nem a jobb oktatásért kiálló diákok vagy tanárok, esetleg a független sajtó jelent veszélyt, hanem az állampárt!” – mondta Gelencsér Ferenc. A momentumos képviselő szerint orosz mintára készült ez a törvénytervezet is, és egy újabb eszköz arra, hogy egymás ellen uszítsák az embereket. Gelencsér szerint Magyarországot kiárusítja a kormány harminc ezüspénzért az oroszoknak és Kínának, miközben a szuveneritást például az orosz energiafüggőség feloldása jelenthetné többek között. 

MSZP: „Bravó Orwell Viktor!”

„Ez a törvény annyira pitiáner, annyira süt róla a színvonal alattiság, szívem szerint szuterén törvénynek nevezném, de miután a célja a megfélemlítés, hívjuk megfélemlítési törvénynek” – kezdte felszólalását Dr. Gurmai Zita. Az MSZP-s képviselő azzal folytatta, hogy „ha ezt a törvényt egy könyvben olvasnám, azt mondanám, milyen remek folytatása ez 1984 című könyvnek. Bravó Orwell Viktor!”  „A Fidesz így képzeli Magyarország jövőjét, megfélemlítve” – tette hozzá. 

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Attila KISBENEDEK / AFP)

09:00

A Medián friss, még a köztévés vita előtt készített mérése szerint a Fidesz és a Tisza Párt is erősödött, míg a DK–MSZP–Párbeszéd-lista támogatottsága csökkent, bár még így is biztos helye van az Európai Parlamentben. A Momentum és a Mi Hazánk határeset, a Kutyapárt viszont bezuhant.