Elkeseredett veszedkedés a Quaestor-károsultak találkozóján
Építkezésre, nyugdíjra, a gyerekeik tandíjára gyűjtöttek a Quaestor-károsultak, akik három és fél héttel a kötvénykibocsátó bedőlése után, még mindig nem tudják: visszakapank-e bármennyit is a pénzükből. Az MSZP szerint a jegybank lenne köteles kértérítésre, a liberálisok szerint Orbánnak kezdeményeznie kellene az MNB-vezetők felmentését – számolt be az RTL Klub.
Kétségbeesve, emelt hangon veszekedtek egymással a Quaestor-károsultak egy veszprémi fórumon a brókercég vezetését és kormányt hibáztatva kilátástalan helyzetükért. Sokan a hatmilliós kártérítési maximum nál jóval több pénzt bíztak a cégre.
A MSZP szerint a jegybanknak lenne kötelessége kárpótolni a károsultakat, mert a jegybank rosszul végezte a dolgát, mulasztást követett el. A z ellenzéki párt szerint a jegybank munkatársainak látniuk kellett volna a KELER Zrt-n keresztül a Quaestor által is leadott, a bórkercégeknek kötelező, a kötvény – és egyéb értékpapírállományról szóló napi jelentéseket.
A Magyar Liberális Párt a jegybank elnökének és alelnökének felmentését kezdeményezte az RTL Klubnak adott nyilatkozatában, hivatkozva a jegybanki törvény erre vonatkozó részére.
A bankok és bórkercégek által létrehozott befektetővédelmi alap (BEVA) maximum hatmillió forintig fizet kártérítést, de egyelőre kérdés, hogy a Quaetors kötvénytulajdoknosoknak is jár-e ilyen kártérítés. A BEVA jogászai egyelőre vizsgálják az ügyet, jövő keddre ígérnek állásfoglalást arról,hogy ők kártalanítják-e az ügyfeleket.
A jegybank fekülgyeleti alelnöke a napokban azt nyilatkozta a Népszabadságnak: készek arra, hogy közérdekű pert indítsanak a BEVA ellen, és Orbán Viktor is a BEVA általi kártérítést szorgalmazta egy parlamenti kijelentésében.
Az RTL klub megkereste a Fidesz vezetését az erre vonatkozó kérdésével, de ott azt a választ kapták : „Húsvét ünnepe van, nem kívánunk a liberálisok és a szocialisták hazugságaival foglalkozni.”