Elképesztő: 27 fokos hőingadozás a hétvégén
Elképesztő hőingadozással köszöntött be a naptári nyár Magyarországra. Míg pénteken éjszaka egyes területeken 3 fokig süllyedt a hőmérséklet, addig ma délután 30 fokra is felkúszhat a hőmérő higanyszála.
Pénteken, június 1-én záporesővel, zivatarral kezdődött a naptári nyár. Az északnyugati szél többfelé megerősödött, az ország északi felén helyenként viharossá fokozódott. A hőmérséklet csúcsértéke 20 és 25 fok között változott, de éjszakára annyira lehűlt a levegő, hogy északkeleten néhol csak 3, 7 fokot mértek.
Szombaton napközben a hőmérséklet 11 órára 13 és 21 fok közé emelkedett. A főváros külterületén pénteken a hőmérséklet napi középértéke 17,2 fok volt, ez 0,7 fokkal alacsonyabb, mint a sokévi átlag – jelentette az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Ma, vasárnap gyakran lesz erősen felhős az ég, majd éjszaka nyugat felől fokozatosan vékonyodik, majd csökken a felhőzet. Kezdetben szórványosan, éjszaka helyenként várható eső, zápor, főként nyugaton és délen zivatar is kialakulhat. Holnap északkeleten eleinte még több lesz a felhő, majd ott is csökken a felhőzet, és az időnként erősen megnövekvő felhőzet mellett több órára kisüt a nap. Északkeleten szórványosan, másutt néhol valószínű zápor, zivatar. A nyugati, délnyugati szél napközben ma északkeleten, holnap többfelé megerősödik, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9, 15 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 24, 30 fok között várható.
Távolabbi kilátások hétfőtől csütörtökig:
Hétfőn északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és délutántól egyre többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar. Kedden eleinte sokfelé kell csapadékra számítani, majd nyugat felől csökken a felhőzet. Szerdára napos, száraz idő ígérkezik, majd az időszak végén helyenként záporeső előfordulhat.
Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 90 százalékán valószínű.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet az időszak első felében többnyire 13, 18, később 7, 13 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn általában 26, 31 fok között, északnyugaton 25 fok alatt várható. Ezt követően az átmeneti lehűlés után a keddi 16, 22 fokról csütörtökre 23, 27 fokig erősödik a nappali felmelegedés.