Élhető világ

56 éve láttam meg a napvilágot. Na jó, van még két hónap.

Messzire jutottam attól a kis-svábhegyi villától, ahová születtem. Messzire jutottam a Városmajortól és a házunk hatalmas kertjétől, ahol rengeteg időt töltöttem a hatalmas gyereksereglettel együtt.

Messzire az iskolától, ahol valljuk be bukdácsolgattam. Messzire a gimnáziumtól, ahol szintén csak az együttérzés miatt nem rúgtak ki. (A gimnázium különben el is költözött a rendszerváltáskor a Rózsadomb egy másik helyére, mivel épületét a református egyház visszakapta.)

Tanáraim, nagyszüleim a természet törvénye szerint meghaltak. Apám még vegetál valahol.

Álmaim, vágyaim szintén elmúltak. Jöttek helyettük mások, szerényebbek. Az én koromban tervezni már csak óvatosabban, rövidebb távon tervez az ember.

Közben letűnt két világ. Letűnt a szocializmus, én személy szerint örültem neki. És most tűnik el a korszak, amit rendszerváltásnak neveztünk. Ennek már nincs miért örülnöm. Minden hibájával együtt egy élhető korszak volt. Ha nem is igazi demokrácia, de mégis valami hasonló. Minden nehézségével együtt egy élhető világ.

Hogy mi jön még, nem tudjuk. Talán jobb így.

Vén Dániel