Elhalasztotta a Fidesz a reklámadó tárgyalását

Eredetileg ma elkezdtek volna tárgyalni róla a parlamentben, de a Fidesz kérésére az ülés elején levették a napirendről ezt a témát – írja a hvg.hu.

2017. április 3., 20:02

A múlt kedden beadott javaslat szerint a 100 millió forintnál alacsonyabb adóalap továbbra is adómentes lenne, pedig korábban ez volt az egyik pont, amely kiváltotta az uniós döntéshozók rosszallását. A százmilliós határ felett az adó 5,3 százalékosról 9 százalékosra változik, ha átmegy a javaslat. Legkorábban két hét múlva vehetik elő újra az ügyet – írja a hvg.hu.

Fotó: MNB

A Magyar Lapkiadók Egyesülete és a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete közösen tiltakozott a tervezet ellen. Szerintük ha tovább emelnék az adót, az gyakorlatilag teljesen eltüntetné a szektorban még megmaradt nyeresége, ami lapbezárásokhoz és újabb létszámleépítésekhez vezetne.

2016. november 4-i határozatában az Európai Bizottság megállapította, hogy a reklámadótörvény rendelkezései tiltott állami támogatást valósítanak meg. Az Európai Bizottság ezért kötelezte Magyarországot arra, hogy téríttesse vissza a kedvezményezettekkel a támogatási összeget vagy visszamenőleges hatállyal törölje el a reklámadó-kötelezettséget, amelynek végrehajtására négy hónapot biztosított.

Magyarország 2017. január 16-án a bizottsági határozat megsemmisítése iránti keresetet terjesztett elő, egyidejűleg kérve a bizottsági határozat végrehajtásának felfüggesztését, amely kérelmet az Európai Bíróság 2017. március 23-án elutasított. Ennek következtében 2017. március 28-án a Nemzetgazdasági Minisztérium benyújtotta a reklámadótörvényre vonatkozó törvénymódosítási javaslatát, amely már az Európai Bizottság döntésének végrehajtását szolgálja. Az új javaslat szerint 100 millió forintos bevétel alatt nem 0 százalékos adókulcs, hanem adómentesség vonatkozik majd a cégekre, amire az EU-s szabályok már lehetőséget adnak.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.