Elfogták Földesi-Szabó Lászlót
Elfogták kedden az adócsalással vádolt Földesi-Szabó Lászlót, az Egymásért Egy-Másért Alapítvány kuratóriumi elnökét – közölte Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője.
Földesi-Szabót korábban első fokon hét év börtönre ítélte csempészet és sikkasztás miatt a Fővárosi Bíróság. Az egykori rendőr ezredes egyik vádlott-társa öt évet kapott, egy másikat három évre ítélt, négy további vádlottat ugyanakkor felmentett a bíróság.
Tavaly decemberben, az elsőfokú ítélet szóbeli indoklásának vége felé, egy-két perccel azelőtt, hogy az ügyész Földesi-Szabó László előzetes letartóztatását indítványozta volna, az elsőrendű vádlott egyszerűen felállt a vádlottak padjáról, kilépett a tárgyalóterem ajtaján, majd senkitől sem zavartatva távozott a bíróság épületéből.