Elfogtak egy férfit, akit húsz bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak
Egy gyöngyösi férfit azzal gyanúsítanak a nyomozók, 2018. május 12. és 2018. július 8. között öt parkoló járművet lopott el Gyöngyösről, valamint több járművet feltört, akkumulátorait kiszerelte és a benne talált tárgyakat, iratokat eltulajdonította. A férfi ezen kívül négy ingatlanba is betört – írja a police.hu.

A nyomozók azonosították, majd elfogatóparancsot adtak ki a férfi ellen, akit 2018. július 9-én reggel Gyöngyösön elfogták őt. Őrizetbe vétele mellett több rendbeli jármű önkényes elvétele és lopás bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt kihallgatták a férfit. R. Alex beismerő vallomást tett, a nyomozó hatóság előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására.
A rendőrök az eljárás során mindegyik járművet megtalálták.