Elbocsátották a Holokauszt Központ igazgatóját

A kormány Horthy kormányzó megjelenítésének megváltoztatását követelte. Az ellenzék óv a történelem átértékelésétől - írja a Die Presse.

2011. május 21., 06:19

Menesztették a Budapesti Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely (HDKE) igazgatóját, Harsányi Lászlót. A Magyar Távirati Iroda (MTI) csütörtök esti tudósítása szerint az elbocsátás tényét a Holokauszt Központot működtető közalapítvány jelentette be anélkül, hogy megnevezte volna az elbocsátás okát.

Az alapítványban meghatározó módon jelen van az állam, amelyet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium képvisel. A menesztésre számítani lehetett. Harsányi nem kívánta kommentálni a történteket.

Horthy kormányzó szerepének megszépítése?

A magyar ellenzék már hónapok óta arról beszél, hogy a HDKE-nél bekövetkező vezetőváltással Magyarország jobboldali nemzeti kormány változtatni kíván azon a történelem szemléleten, amelyet a Holokauszt Központ jelenlegi állandó kiállítása közvetít. A kormány számára elsősorban arról van szó, hogy megszépítse az 1944 -ig az ország élén álló Horthy Miklós (1868-1957) „kormányzó” magyar holokausztban játszott szerepét.

Idén márciusban azt mondta a Holokauszt Központért felelős államtitkár, Gál András Levente, hogy a kiállítás inkorrekt módon mutatja be Horthy szerepét. Egy a kormányportálon közzétett interjúban Gál közölte, hogy felszólította a HDKE-t a kiállítás kiigazítására.

Szigorúbb ellenőrzésre törekszik a kormány

A menesztett Harsányi legvalószínűbb utódjának Szita Szabolcs történész látszik. Szita már korábban felkérte az üzemeltető alapítványt egy új kiállítási koncepció kidolgozására. A Holokauszt Központ feladatai közé tartoznak azok a kutatások is, amelyek a magyar fasiszták által kisajátított zsidó vagyonok visszakövetelésére vonatkozó igények összegyűjtését szolgálják. Megfigyelők szerint a kormány szigorúbban akarja ellenőrizni ezeket a kutatásokat.

<br />Nyomtatott lap

Fordította: dr. Gonda László