Elavulóban a Paks2 tavaly kiadott engedélye
Változatlanul parkoló pályán a Paks 2 beruházás. A tavaly kiadott létesítési engedély még nem sokat ér.
A frissített előzetes biztonsági jelentés jelenleg is zajló vizsgálata során az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) a Paks II. Zrt.-től vár kiegészítő információt – közölték a Népszava érdeklődésére.
A biztonsági jelentést csak az előírásokkal kapcsolatos szakmai visszaigazolásokat követően fogadja el az OAH. Ennek benyújtására azonban nincs jogszabályban meghatározott határideje – írja a portál.
Emlékeztetnek, hogy még a létesítési engedélyt is a végső határidőt követő egy évvel adta ki a hatóság 2022-ben. Márpedig a frissített előzetes biztonsági jelentés elfogadása nélkül a létesítésre kiadott engedély önmagában semmilyen érdemi beruházás megkezdésére nem jogosít.
Idézik a Greenpeace klíma- és energia-kampányfelelősének, Perger Andrásnak tavalyi nyilatkozatát, aki már akkor figyelmeztetett, hogy minden, a nukleáris biztonságot érintő építkezés előfeltétele a fenti beadvány elfogadása.
Perger árulkodónak tartotta, hogy a hatóság egy fontos engedélyt annak leglényegesebb eleme nélkül kiadott. Véleménye szerint ez azt igazolja, hogy az oroszok egyszerűen nem képesek a magyar, így az uniós nukleáris előírásoknak megfelelő tervekkel előállni – még kilenc évvel az Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin által megkötött szerződés aláírása után sem.
(Kiemelt kép: talajkiemelés a Paks2 beruházás 5. blokkjának területén. Fotó: paks2.hu)