„Ekkora őrültséget még az Orbán-kormány sem léphet meg”

Az MSZP szerint a kiszivárgott üzemszabályozási törvénytervezet nem véletlenül kavart óriási vihart. A párt szerint a nagygazdaságok 1200 hektár feletti földbérleti szerződését semmissé tevő javaslat rögtönzött kivégzési kísérletnek minősíthető.

2013. február 21., 09:27

Mint közleményükben írják: a Fidesz-kormány javaslata – elfogadása esetén – azonnal lehetetlenné tenné a hitelezést a nagygazdaságok számára, ami bizonyosan a magyar élelmiszer-feldolgozó ágazat végét jelentené. Ez pedig mintegy 200-300 ezer szarvasmarha és közel másfél millió sertés, vagyis az amúgy is nehéz helyzetben lévő hazai állattenyésztés termelésének közel 90 százalékának elvesztésével járna. A javaslat hasznot sem az államnak, sem a földbérlőknek, sem pedig a társadalomnak nem hozna. A törvény társadalmi hatásai csak becsülhetők, de 70-80 ezer munkahely megszűnése és egy minimum 15-20 százalékos élelmiszerár-robbanás borítékolható.

„Azon pedig, hogy Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerint a VM-ben nincs ilyen javaslat, nem csodálkozunk, hiszen a földtörvény sem a VM-ben készült. Azaz Fazekas Sándor vagy továbbra sem tudja, hogy mi történik a minisztériumában, vagy továbbra is hazudik. Reméljük, ezúttal csak az Orbán-kormány újabb rögtönzésével van dolgunk, és nem a kabinet valódi szándékával. Az ugyanis végzetes hiba lenne, és ekkora őrültséget még az Orbán-kormány sem léphet meg!” – zárul a közlemény.

Fazekas: Senkit sem akarunk tönkretenni

Nincs olyan üzemszabályozási törvénytervezet a Vidékfejlesztési Minisztériumban, amely tönkretenné vagy nehéz helyzetbe hozná a nagyüzemeket, nincs olyan tervezet a minisztériumban, amelyre a sajtó hivatkozik – hangoztatta korábban Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a kormányzati hírportálon közzétett szerdai videonyilatkozatában. A vidékfejlesztési miniszter a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent cikkre reagált. Ebben egy olyan készülő törvénytervezetet ismertettek, amely szerint az agrárgazdaságokat arra köteleznék, hogy öt éven belül mondjanak le az 1200 hektárnál nagyobb földterületeikről – írjak az MTI.

Fazekas Sándor közölte: „Elkötelezettek vagyunk a családi gazdaságok, az agrárközéposztály megerősítése ügyében, és minden eszközzel azon vagyunk, hogy a magyar mezőgazdaság fejlődjön, gyarapodjon.” Hozzátette: ez az elmúlt években jól látható volt, példaként hozta a sertéságazatot, illetve a dinnye- és az uborka-, továbbá a Négy Mancs-ügyet, valamint a húsipari feldolgozók érdekében tett intézkedéseket. Leszögezte: a szaktárca az elmúlt években mindig azért dolgozott, hogy a magyar mezőgazdaság eredményes legyen, az elért pozíciókat megőrizze és fejlődjön. „Senkit sem akarunk tönkretenni, mi a mezőgazdaságot nem bontani, hanem építeni szándékozunk, és ebben a szellemben dolgozunk a jövőben is” – fogalmazott.