Egyre több nyugdíjas nyomorog, már 210 ezerre nőtt a számuk Magyarországon

A legfrissebb statisztikai adatok szerint 2010 óta drámaian romlott az idősek jövedelmi helyzete.

2018. december 4., 10:13

Szerző:

Egyre nagyobb a jövedelmi szegénység mértéke a nyugdíjasok körében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai szerint – írta az mfor.hu. A hírportál szerint ebben a társadalmi rétegben a relatív jövedelmi szegénység 10 százalékra emelkedett 2017-ben a korábbi 9,1 százalékról, míg 2010-ben, vagyis a második Orbán-kormány megalakulásának évében még csak ezen társadalmi réteg 4,6 százalékát érintette ez a probléma.

Ebből kiindulva a számítások szerint míg 2010-ben nagyjából 124 ezer nyugdíjast érintett a jövedelmi szegénység, 2017-re ez a szám 210 ezerre emelkedett.

Relatív jövedelmi szegénynek azokat nevezi a statisztika, akiknek jövedelme nem éri el az úgynevezett medián jövedelem 60 százalékát, vagyis a relatív szegénységi küszöb értékét. Ez az érték tavaly havi 83 854 forintra jött ki, vagyis minden 10. nyugdíjas tavaly ennél kevesebb pénzből gazdálkodott egy hónapban. Pedig a KSH adatai szerint az átlagos nyugdíj mértéke kicsivel meghaladta a 115 ezer forintot.

A nyugdíjasok közül főként a nők vannak kitéve a jövedelmi szegénységnek, sőt, 2010-hez képest fokozódott is az érintettség körükben. Az akkori 5 százalékos jövedelmi szegénység tavaly már 11,3 százalékra rúgott, miközben a férfiak esetében 4 százalékról „csak" 7,7 százalékra nőtt az arány. Sőt, a férfiaknál tavaly javult is némileg a helyzet, csökkent a jövedelmi szegénység aránya.

A bérek az elmúlt két évben jóval nagyobb mértékben növekedtek, mint az infláció változásához, vagy árszínvonal emelkedéséhez kötött nyugdíjak.

Ennek eredményeként a szegénységi küszöb is nagyot emelkedett, csak 2017-et nézve ez az érték 8 százalékkal lett magasabb, miközben az átlagnyugdíj mindössze 3,2 százalékkal emelkedett. Így pedig a nyugdíjak kisebb ütemű növekedése miatt egyre többen csúsznak a szegénységi küszöb alá, vagyis így szegényednek el a nyugdíjból élők a statisztika alapján.

10:58

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.