Egyre mélyülő spirálban: folytatódik Schmitt tortúrája
– Mi fölfelé nézünk, és javítani fogunk minden hibát - mondta a KEH hivatalvezetője a Magyar Televízióban annak kapcsán, hogy az államfő újévi beszédében helyesírási hibákat találtak. A KEH később közleményt adott ki, amelyben azt írták: "Az elnöki hivatal elismeri tévedését az újévi köszöntőben előfordult hibák miatt". Kiderült: a köszöntőt maga Schmitt Pál írta, amelyben a Himnuszt is rosszul idézi. Ezt aztán eredeti formában rakták fel a köztársasági elnök honlapjára.
A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) sajnálatosnak tartja, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök újévi köszöntőjében előfordultak félregépelések, helyesírási hibák - tájékoztatta a hivatal hétfőn az MTI-t. Mint a közleményben leírják, a tévedést elismerik, és mindent elkövetnek, hogy a jövőben hasonló eset ne fordulhasson elő. A KEH fontosnak tartja továbbra is, hogy az igényes, választékos, szép magyar beszéd és annak írott változata minél nagyobb figyelmet kapjon a későbbiekben, nem csak a készülő alkotmányban, hanem a hétköznapokban is - írta az MTI.
A közleményben egyébként szintén becsúszott egy helyesírási hiba: a dátumnál a január szó végére is sikerült egy pontot odabiggyeszteni.
"Ez volt a célunk"
Nagyon örülök, hogy végre elkezdtek foglalkozni itthon a magyar nyelvvel, pontosan el volt a célunk – mondta Kiss Norbert, a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője annak kapcsán, hogy 17 helyesírási hibát találtak Schmitt Pál államfő újévi beszédében.
– Mi fölfelé nézünk, és javítani fogunk mindent hibát – szögezte le a hivatalvezető a
Ma reggel című műsorban.A szövegről Kiss annyit árult el, hogy a köszöntőt maga Schmitt Pál írta, de arról már nem volt hajlandó semmit sem mondani, hogyan kerülhetett ki a helyesírási hibáktól hemzsegő, többek között a Himnuszt is rosszul idéző szöveg a KEH honlapjára - számolt be az
Index. (Nem először történt ilyen kínos baki. A megválasztásakor a magyar nyelv védelmét, művelését egyik legfontosabb feladatának nevező Schmittnek az új alkotmányra vonatkozó, szintén a honlapon publikált javaslatát is vissza kellett vonni átdolgozásra, annyi tartalmi és helyesírási hiba volt benne)."Pozitív irányba építi őket a hiba"
A hivatalvezető azt is mondta, hogy "pozitív irányba építi őket a hiba", meg egy matrózos hasonlatot említve közölte, hogy "mi fölfelé nézünk, és javítani fogunk mindent hibát". Amikor harmadszor kérdezett rá a műsort vezető Süveges Gergő arra, hogyan kerülhetett ki az általa borzalmasnak minősített szöveg a honlapra, Kiss emlékeztette rá, hogy nem emiatt jött el a műsorba. Ezt Süveges egy nagy fújtatással vette tudomásul, majd folytatódott a beszélgetés, már nem említve a helyesírási hibákat.
Arra a kérdésre, hogy a köszöntőben az uniós elnökségről szólva Schmitt miért csak az Európai Unió államaiban élő magyarok összetartozásáról beszélt, Kiss egy hosszabb Schmitt gondolatot felidézve végül azt válaszolta, hogy "a szív nagyon sokáig ellát, mind az öt földrészre ellát".
Valójában átalakították a honlapot
Süveges megkérdezte azt is, hogy Schmitt Pál miért várt az utolsó pillanatig a médiatörvény aláírásával. Kiss Norbert szerint az államfő nemcsak a médiatörvényt fontolta meg jól, az elmúlt négy hónapban 105 törvényt írt alá. Ha valaki felelősen gondolkodik, nemcsak azokkal a törvényekkel foglalkozik, melyek szignóra várnak, hanem az épp formálódókat is figyelemmel kíséri. A külföldi sajtóvisszhangok természetesen elérték az államfőt, ennek tudatában írta alá a médiatörvényt. Úgy vélte: elindult média a rend irányába, - ahogy fogalmazott - "mind a közszolgálati médiák, mind reményeink szerint a magánkézben lévő médiák is".
Végül a műsorvezető rákérdezett, hogy miért távolították el az államfői hivatal honlapjáról azt a menüpontot, ami a megvétózott és a parlamentnek visszaküldött törvényeket tartalmazta. Kiss szerint erős szó az eltávolították, valójában átalakították a honlapot, ami tízszer olvasottabb lett, mint a korábbi időszakban, a Süveges által említett hiányosságokat pedig pótolják majd. (Schmitt Pál a 105 törvény közül egyébként egyet sem dobott vissza a parlamentnek.)