Egymillió forintot igényelhetnek falunapokra

Minden ötezer fő alatti település igényelheti az állami támogatást.

2021. augusztus 5., 16:39

Szerző:

A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön, vértessomlói sajtótájékoztatóján közölte, hogy minden ötezernél kevesebb lakosú kistelepülés egymillió forintot igényelhet falunapok szervezésére a Magyar falu állami programban.

Gyopáros Alpár elmondása szerint hamarosan megszületik az erről szóló kormánydöntés. Azok a települések, amelyek már megtartották az idei falunapot, utólag is igényelhetik a támogatást, a pályázati felhívást követően. Hozzátette: a program egyik fontos területe a mellékutak fejlesztése, mellyel több évtizedes hátrányt lehetett ledolgozni. Ez év végéig 3 ezer kilométernyi mellékúthálózat-fejlesztés fejeződik be, ez jövőre további 1500 kilométerrel bővül.

A kormánybiztos bejelentette azt is, hogy pályázatot hirdettek a falusi kisboltok megmentésére, valamint a falvakban működő mikrovállalkozások támogatására. „Ezres nagyságrendben kerülhet sor boltok támogatására, százas nagyságrendben pedig új egységek nyílhatnak. A támogatott üzletek a kereskedelmi tevékenység mellett jellemzően valamilyen közösségi szolgáltatást is nyújtanak” – mondta Gyopáros Alpár.

 

(Kiemelt kép: A Magyar falu programban felújított orvosi rendelő Vértessomlón 2021. augusztus 5-én. Ezen a napon Vértessomlón Czunyiné Bertalan Judit, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos és Igó István polgármester a Magyar falu program Komárom-Esztergom megyei eredményeiről tartott sajtótájékoztatót. Minden ötezernél kevesebb lakosú kistelepülés egymillió forintot igényelhet falunapok szervezésére a Magyar falu programban. MTI/Mónus Márton)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.