Egyáltalán nem mindegy, aki korrupt, az nő-e vagy férfi

– Lehet-e és kell-e különbséget tenni korrupció és korrupció között abból a szempontból, hogy férfi vagy nő teszi, illetve szenvedi el? A rossz az nemtől függetlenül is rossz, nem?

– Juhász Borbála: A társadalmi nemekkel foglalkozó kutatókként vizsgálnunk kell azt, hogy nő vagy férfi csinál, esetleg szenved el valamit vagy kovácsol előnyt valamiből. Máskülönben érthetetlen maradna a társadalom struktúrája. Ez ugyanúgy szerkezeti kérdés, mint az, hogy anyagi különbségek vannak egyes embercsoportok között. Ha erre a szempontra vakok vagyunk, akkor sok minden elvész a társadalom, a hatalmi rendszerek, a hierarchiák megértéséből. Igen, fontos, hogy aki korrupt, az nő-e vagy férfi. Amikor statisztikát készít egy kormány, akkor is meg kell nézni a kérdéseket abból a szempontból, hogy mekkora arányban érintik a nőket és a férfiakat, ez ugyanis sok mindent elmond egy adott jelenségről.

– Mikor és miért került egyáltalán fókuszba a korrupció kérdése?

– J. B.: A kétezres évek elején kezdték vizsgálni a korrupciónak a nemek egyenlőségét érintő vonatkozását. Azt találták, hogy azok az országok, amelyekben több nő van a vezetésben, kevésbé korruptak.

– Miért van így?

– J. B.: Ez nagy vita. Egyesek azt mondják, a nők jellemükből fakadóan kevésbé korruptak, nem annyira erőszakosak, tisztességesebbek. Mások azt a tényt is megkérdőjelezik, hogy több nő egyenlő kevesebb korrupcióval, s kimutatták, hogy ez kizárólag a demokratikus országokat érinti, épp azokat, amelyekre kevésbé jellemző a korrupció.

– Ez nem általánosítás?

– J. B.: Az adatok szerint valóban alacsonyabb a korrupció ott, ahol kiegyenlítettebb a nemek hatalmi helyzete. Inkább abban van különbség, hogy ki mivel magyarázza ezt. Van olyan vélemény, hogy mivel a nők azok, akik inkább igénybe veszik az egészségügyi szolgáltatásokat, ők járnak többet a hivatalokban, így gyakrabban találkoznak a korrupcióval, és érzékelik annak káros hatását. Egy másik vélemény szerint a nők egész egyszerűen még a korrupcióból is ki vannak hagyva. A hatalomhoz, a pénzhez, így a korrupcióhoz is kevesebb a hozzáférésük. A kollégiumokban, a katonaságban, a sportbarátságokban szocializálódott fiúk belső köreibe nem tud egy nő betörni.

– Sági Mirjam: Én vigyáznék az ok-okozati összefüggésekkel. Alapjában véve egy ország vagy társadalom demokráciájának fejlettségét mutatja az is, hogy milyen eséllyel tekint egy nőt vezetőnek, miként az is, hogy mennyire van jelen a korrupció. De nem feltétlenül a nők teszik kevésbé korrupttá a rendszert. Az inkább elképzelhető, hogy egy kevésbé korrupt rendszerben könnyebb a nők előrelépése.

– J. B.: Először az ENSZ és a Világbank bízott meg kutatókat, hogy nézzék meg a fejlődő világban, hogy miért vannak olyan borzasztó állapotban az államok, miért annyira magas a korrupció, és vajon mit lehetne tenni. Ebbe az utóbbi szempontba illeszkedett annak vizsgálata, hogy mennyi nő van a politikai hatalomban, és miként oszlik meg a korrupció nők és férfiak közt. A kétezres évek végén, amikor már mi is EU-tagok voltunk, a régiónk felé fordult a kutatók érdeklődése. Nem értették, mi folyik Magyarországon, Romániában, Bulgáriában. A régióban egyébként kevésbé vizsgálták nemek szerint a témát, de magát a korrupciót igen. És elkeserítő a helyzet.

Sági Mirjam és Juhász Borbála

Fotó: Merész Márton

– Orbán Viktor megmondta: nőügyekkel nem foglalkozik. Nem akar nőket bevonni a hatalomba. Hozzátehetjük: kiváltképp akkor nem, ha kimutatható, milyen irányba vezethetne ez a változás.

– J. B.: Az egyik kutatás, amit felhasználtunk, angol szójátékkal élt. A szebbik nem angolul úgy szól, hogy the fairer sex, az igazságosabb rendszer pedig úgy, hogy the fairer system. Az volt a munka címe, hogy Fairer sex or fairer system? A nők vajon jobbak-e valamilyen lelki vagy biológiai tényező miatt, mint a férfiak, vagy az igazságosabb/romlottabb rendszer hagyja kevésbé vagy inkább érvényesülni a korrupciót? Az Orbán-kormány úgy oldotta meg a nőpolitikát, hogy a családot helyezte előtérbe, a nőt pedig a család fontos részeként értelmezte.

– Vagyis kivonja őket a közéletből.

– J. B.: Valóban, Európában mi állunk a legrosszabbul a nők közéleti szerepvállalása terén. A világban ugyanakkor kinevelődött egy olyan női generáció, amely ambiciózus, és a politika színpadára lép. Ez azonban nem biztosíték arra, hogy feministák is, és a nők érdekeit képviselik. Egyébként Magyarországon is érik ez a generáció, a jobboldalon is.

– Kutatásuk egyik, a nő és a korrupció szemszögéből vizsgált témája a szülészeti hálapénz. Ez miért női aspektus? A férfi és a nő általában közösen dönt arról, hogy ad-e hálapénzt, s ha igen, mennyit.

– S. M.: Igen, de a hálapénznek arra is nagy van hatása, hogy mi történik egy nővel a szülés alatt, beleértve a császármetszést, a gátmetszést, a bánásmódot. A nő testével függ össze, és elsősorban az ő szülésélményét határozza meg.

– Akkor a férfi nincs döntési helyzetben?

– S. M.: Helyzetfüggő, hogy egy családban, kapcsolatban ki milyen mértékben vesz, illetve vehet részt ezekben döntésekben, de fizikailag a nő jobban érintett.

– És hol van itt a korrupció?

– S. M.: Maga a hálapénz a korrupció, még ha egyes kórházakban utólag engedélyezett is. Rendszerint előre megbeszélik, és azért fizetik a nők, mert azt remélik, hogy ettől jobb színvonalú szolgáltatást kapnak. De nem ajándékról és háláról van szó, hanem biztonságot vesznek maguknak, és lehetőséget teremtenek a szabad orvosválasztásra.

– Vagyis belekényszerülnek a korrupcióba?

– J. B.: Igen. A vizsgálatunk sem azt kutatja, hogy a nők korruptak-e, hanem azt, hogy nagyon érzékeny helyzetekben hogyan viselkedik a társadalom a nővel, éri-e hátrány, adott esetben áldozata lesz-e annak, hogy nő. Érdekes kérdés például, hogy szüléskor mi történik a szegény sorsú nőkkel. Esetükben kevesebb a választási lehetőség. Mirjam interjúzott szegregátumban élő roma fiatalasszonyokkal is.

– Ott szülnek, ahova beengedik őket?

– S. M.: Akikkel én beszélgettem, az ügyeletre mentek szülni, nem volt választott orvosuk.

– Akkor nem is fizetnek hálapénzt?

– S. M.: Nem fizettek vagy nem terveztek fizetni. De az egyik interjúalanyom például elmesélte, hogy az ügyeletre mentek, nem terveztek fizetni, de elfolyt a magzatvíz, és nem indult be a szülés. Az orvos nem ment oda hozzá, és mivel a család aggódott, hogy sérül a baba, elmentek, és hoztak neki pénzt. Utána több figyelmet kapott. De a hálapénz sem garancia arra, hogy az történik a nővel, amire vágyik és ami a legjobb neki.

– A kutatás másik része a kényszerprostitúcióról szól. Nekem nem feltétlenül a korrupció szó jut eszembe a téma hallatán.

– J. B.: Pedig óriási pénzek vannak benne, komoly illegális bevételhez juttatja a bűnözői hálózatokat. Ráadásul nem kell sok energiát befektetniük: ha megveszik a lányt a vidéki nyomorból, vagy magába szeretteti egy „loverboy”, esetleg a neten fűzik meg, nincs sok dolog, udvarolni kell, majd néhányszor megverni, és máris „tulajdonná” vált. Fegyvereket venni és eladni nem ennyire egyszerű. A korrupció a kibocsátó országokban ott érhető tetten, hogy a bűnözői csoportok a lebukás elkerülése érdekében összefonódnak a rendőrséggel, lefizetik őket, luxuscikkekket, esetleg ingyen szexet ajándékoznak nekik. A fogadó országokban pedig, Svájcban például, ipar települt arra, hogy még néhány bőrt lehúzzanak a szerencsétlenekről. Irreális áron adnak ki nekik szobát, a taxisok és webszolgáltatók, akik szintén részt vesznek a közvetítésben, nem néznek utána, hogy a lányt esetleg kényszerítették-e, mennyi idős, és hosszasan sorolhatnánk. Kevésbé látványos része a tágan értelmezett korrupciónak a hatóságok szerepe a bántalmazott nők esetében.

– Tegyük hozzá: és még kevésbé bizonyítható is.

– J. B.: Maga a segítő rendszer árulja el őket, az, amelyben elvileg bízniuk kellene. Sok bántalmazott nő állítja, hogy a gyermekelhelyezési per során a hatóságokat, vagyis a szakértőket, a bírókat, a gyámhatóságot lefizette a másik fél. Nővédő szervezetek munkatársai börtönökben is jártak, olyanokkal is beszélgettek, akik önvédelemből öltek, mások beültek bírósági tárgyalásokra, hogy lássák, miként bánnak az érintettekkel. Eléggé meggyőzőnek tűnik, hogy elfogultak a nőkkel szemben. Az ember felkiáltana, hogy ez igazságtalan, ennek nem szabadna így lennie. Úgyhogy a bántalmazott nőket érő bánásmódot mi tágabb értelemben mindenképp korrupciónak tartjuk.

– Ha őszinték vagyunk, a saját környezetünkből is tudnánk példát említeni arra, hogy egy válás során milyen lefizetések, „meggyőzések” történnek a kívánt döntés érdekében. Szinte mindenütt jelen van a korrupció. Változhat bármi is attól, hogy ezt a kutatások megjelenítik?

– J. B.: Az embereknek joguk van tudni, mi történik körülöttük. Ha elmondjuk, szerintünk mi lenne jó, az egyfajta recept, és bármikor hozzá lehet nyúlni. Az alapkutatások akkor válnak igazán fontossá, amikor egy szereplő tenni akar valamit, és a közpolitikai döntés előtt tisztán szeretne látni. Van hova nyúlni, és ez segítség.