Egy kunyhót sem könnyű felépíteni
„Kovács Tünde vagyok, 11 éve hajléktalan. 4 éve élek kunyhóban, előtte sátorban éltem. Azért vagyok ma itt, mert számomra elfogadhatatlan, hogy felelős, hatalmi pozícióban lévő emberek 2010 óta minden eszközzel büntetnek minket azért, mert szegények vagyunk és nincs hol laknunk.”– kezdte a beszédét a Város Mindekié csoport által szervezett pénteki demonstráció egyik felszólalója.
A Város Mindekié csoport (AVM) és szimpatizánsai sátortábort alakítottak ki pénteken a Kossuth téren, hogy így tiltakozzanak a közterületen élő hajléktalan emberek hatósági üldözése és a szegénységben élők ellehetetlenítése ellen. A tüntetők a nem bejelentett akció során azt követelték az Országgyűléstől tagjaitól, hogy a szegény emberek üldözése és kisemmizése helyett foglalják törvénybe a lakhatáshoz való jogot.
Az AVM szerint a Fidesz-kormány 2010 óta állami szintre emelte a hajléktalan emberek és szegénységben élők kirekesztését. A kormány még az alaptörvénybe is beírta az utcán élés büntetésének lehetőségét.
A szervezet szerint a hatóságok 2013-ban összesen 19 millió forintot, 2014-re pedig 227 millió forintot különítettek el az életvitelszerű közterületen tartózkodás tiltásának végrehajtására. 2013 végén Budapesten külön szabálysértési irodát nyitottak, amely kizárólag a hajléktalan emberek előállítására szolgál.
Közben az országban lakhatási válság van, több mint 300 ezer embernek lenne szüksége megfizethető otthonra, másfél millióan élnek nem megfelelő lakhatási körülmények között (pl. nem tudják fűteni a lakásukat).
A tüntetés fent idézett felszólalója, Kovács Tünde így szólította meg az ország vezetését:
„Olyan országban élek, ahol akár börtönbe is kerülhetek azért, mert egy erdőben kunyhót építek. Pedig nem követek el semmit, csak megteremtem magamnak az otthon látszatát. De ha elüldöznek, megakadályoznak ebben. Egyrészt újra biztonságos helyet kell találnom, ahol nem kell attól félnem, hogy felgyújtják a kunyhómat, vagy zaklatnak. Meg aztán egy kunyhót sem könnyű felépíteni, hiszen újra össze kell gyűjteni az építőelemeket.”
„Innen, a Parlament elől akarom elmondani Orbán Viktor miniszterelnöknek és kormányának, hogy rengetegen vagyunk, akik így élnek. Elnyomnak minket azzal, hogy megvonják a segélyeket, kihúzzák a lábunk alól a talajt azzal, hogy megbírságolnak, és elzárással fenyegetnek. Orbán Viktor és kormánya politikájával a mélybe taszítja az embereket, a szegényeket még szegényebbé teszi, a hajléktalan embereket pedig megbírságolja és elzárja azért, mert nincs hol lakniuk.
De jó, ha tudja, hogy rengetegen vagyunk, akik még nem adták fel, és szeretnének kijutni a hajléktalan életből. Büntetés helyett felelős lakáspolitikát, az üres lakások hasznosítását, a szociális bérlakásrendszer kiépítését, és munkahelyeket követelünk!”