Egy kis édes 1/2homályban
Csak azért nem írom, hogy felhőtlen szórakozást jelentett a Budapest Bár produkciója a Petőfi Irodalmi Múzeum kertjében (mely, mint tudjuk, a Károlyi-kert is egyben), mert az időjárás megtette nekem azt a szívességet, hogy egy komoly szélroham formájában elrontotta ígéretes induló közhelyemet. De aztán megtette azt is, hogy kezdésre messze úsztak a felhők, elállott a szél, és a lelkes, nagyszámú közönségnek már csak andalodnia és tapsolnia (esetleg igény szerint dúdolnia) kellett, s jól éreznie magát. Megtette, ezt bizton állíthatom.
A húszas–harmincas évek slágereit ígérték a szórólapok, de a művészek jócskán túlteljesítették a terveket – egyfelől a negyvenes évek irányába (ez lett a vesztünk, mind a kettőnk veszte), sőt a korai ötvenes évekig merészkedve (Halász Rudolf híres – Darvas Szilárdék által egykor szilánkokra aprított – slágerével, az „Este fess a pesti nő”-vel), másfelől – igaz, ez már a ráadásban történt – a tízes évekig hátrálva a Csárdáskirálynő híres betétdalát, a Hajmási Pétert idézve fel.
De persze nemcsak a tematika mentén teljesítették túl az ígéreteket. Őszintén szólva azzal se lett volna semmi baj, ha csak elhallgatjuk másfél órán át a régi dallamokat – de itt a fellépők kicsit átalakították, idézőjelbe tették az egészet: elvitték egyfelől a dzsessz, másfelől a cigányzene irányába (a Farkas Róbert vezette zenekar mindkettőben tökéletesen otthon volt), s ehhez jöttek még az énekesek, akik néhol fergeteges paródiáját adták a hajdani operett- és kuplééneklésnek.
Nem tudom, Zerkovitz, Erdélyi, Seres Rezső és a többiek mit szóltak volna ehhez – nekünk, kik ezen az estén a Károlyi-kertben ültünk, tetszett.
Szívemben bomba van – énekeltük a más tájakról erre rándult Lovasi Andrással –, és méltán.
