Egy elemző szerint Gattyán pártja a Fidesznek kedvez
A milliárdos üzletember az ellenzéki táborhoz sorolja pártját.
„Ha digitalizációról beszélünk akár európai viszonylatban is, példátlan, hogy valaki ezért egy pártot alapítson” – mondta az Idea Intézet ellemzője az ATV Startban.
Vasali Zoltán szerint Gattyán György pártja csak kedvezhet a Fidesz győzelméhez, ugyanis a bejutási esélyük szinte lehetetlen, de megszerezhetnek olyan bizonytalan, akár ellenzéki szavazókat, amik a többi ellenzéki pártnak árthatnak. Az elemző megemlítette, hogy az üzletembert nehéz elhelyezni a politikai palettán, ugyanis „látunk egy, a piaci szférában sikeres vállalkozót, akivel kapcsolatban rengeteg kérdés merül fel: akkor ő most piaci liberális vagy konzervatív, vajon szociálisan érzékeny?” – sorolta. Hozzátette, hogy érdekes lesz, ha Gattyán tényleg jövőhéten mutatja be politikai programját, hamarabb, mint az Egységben Magyarországért.
Ahogy korábban már megírtuk, december 24-én vették nyilvántartásba Gattyán György, Megoldás Mozgalom nevű pártját. A nyilvántartás szerint a Megoldás Mozgalom (MEMO) elnöke maga Gattyán György, a szervezet három alelnöke pedig Bajusz Kriszta, Huszár Viktor, illetve Borsányi Gábor – utóbbi két személy a Gattyán által feltalált pingpongfoci, a teqball köré szerveződő vállalkozás alapítója is egyben. A pártot a Gattyán-birodalom legnagyobb cégének – a Docler Holding – székházába jegyezték be.
(Kiemelt kép: Gattyán György, a Docler cégcsoport alapító-tulajdonosa a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központban tartott adományátadáson 2020. május 7-én. fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)