Ilyen még nem volt: minden eddiginél nagyobb divatját éli az egészségpénztári tagság

Eredményesen kezdték az évet a hazai önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak, amelyek az összesített taglétszám, a tagi és munkáltatói befizetések terén is nagyot léptek előre.

2024. május 16., 11:18

Szerző:

Soha nem volt még ilyen jó valamely egészségpénztár tagjának lenni – derült ki a Portfolio cikkéből. Az idén is folytatódott az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak vagyonának gyarapodása, az összesített megtakarítás így 2024 első negyedévében már meghaladta a 2 ezer milliárd forintot. Eszerint ez éves összevetésben több mint 440 milliárd forintos, azaz közel 28 százalékos növekedést jelent. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége legfrissebb szektorelemzése alapján az összesített taglétszám 2,1 millió fő közelébe emelkedett. Ez a bővülés pedig alapvetően az egészségpénztárak létszámgyarapodásának köszönhető olyannyira, hogy tagjaik száma – most először – felülmúlta a nyugdíjpénztárakét.

A Portfolio szerint az idén január-márciusi időszakban sem lassult az önkéntes nyugdíjpénztárakban kezelt összesített vagyon növekedése, így a negyedév végén – 24 százalékot közelítő év/év emelkedéssel – már 1,97 milliárd forinton állt ez a mutató. Ez azt jelenti, hogy a tendencia töretlenül folytatódik, amelynek eredményeként eddig nem tapasztalt összegű megtakarítást kezelnek a pénztárak. A vagyongyarapodásból a munkáltatói és tagi befizetések, valamint a pénztári hozamok egyaránt kivették a részüket. A pénztárak az első negyedévben 3,38 százalék becsült hozamot értek el az egy évvel korábbi 2,19 százalék, illetve a 2023-as év egésze során felmutatott 18,36 százalék után.

A nyugdíjpénztári tagok befizetései a negyedév folyamán 23,1 milliárd forintot tettek ki, ami 2022 hasonló időszakának értékét 28 százalékkal múlja felül. A munkáltatók hozzájárulása ennél szerényebb, de szintén jelentős mértékben, 17,4 százalékkal nőtt, hozzájárulásuk pedig a nyugdíjpénztári bevételeken belül az elmúlt év végi 35 százalékról 31-re mérséklődött.

A befizetések és a hozamok növekedése miatt nem csak a pénztárakban kezelt teljes vagyon, hanem az egy főre jutó átlagos vagyon nagysága is újabb csúcsot mutat: márciusra megközelítette az 1,9 millió forintot, bő 25 százalékkal felülmúlva az egy évvel korábbi átlagmegtakarítást.

Sokan léptek be az egészségpénztárakba, sokat is költöttek a tagok

Az önkéntes egészségpénztárakban nem csökkent a létszámnövekedés tempója, a negyedév végén már több mint 1,05 millió főt számlált a tagság, vagyis egy év alatt közel 55 ezerrel gyarapodott a pénztártagok száma.

Az egészségpénztárakban kezelt összesített megtakarítás az első negyedév végére megközelítette a 78 milliárd forintot, ami az egy esztendővel korábbinál közel 15 százalékkal magasabb értéket jelent. A munkáltatók az egy évvel korábbinál bő 14 százalékkal utaltak többet pénztártag munkavállalóiknak, akik pedig ennek duplájával, 28,5 százalékkal növelték befizetéseiket. Az egészségpénztári vagyon némileg apadt a múlt év végi csúcshoz képest.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Charly TRIBALLEAU / AFP)