Egész évben szünidő?

Óra közepén hangosan csörög a mobil. Az egyik fiú gondolkodás nélkül felveszi, felpattan az asztaltól, indul a testvére felé:
– Szia, apu! Niki, gyere, apu az!
Kérdőn nézek az egyik tanárra, ő diplomatikusan magyaráz:
– A gyerekek egy részének a szülei olyan helyen vannak, ahonnan nem telefonálhatnak bármikor.
– Miért, hol dolgoznak?
– Börtönben vannak.

A budapesti nyolcadik kerületben, Józsefváros Önkormányzatának Kesztyűgyár Közösségi Házában beszélgetünk. Ilyenkor, délelőtt magántanulók jönnek ide, délután pedig azok, akik iskolába járnak, de javítani szeretnének.

A Kesztyűgyárban 2011 óta működik mentorprogram az önkormányzat támogatásával. Idén harmincnyolcan jelentkeztek, de tízen-tizenöten járnak rendszeresen az órákra. Aki nem bliccel, általában sikeresen vizsgázik.

Az asztaloknál más-más óra és évfolyam. Egy-egy tanár legfeljebb három gyereket tanít, de az ideális az egy-két fős létszám. Patrik és Gábor angolt tanul, bár Patrik inkább a telefonját bújja. A többiek mesélik, helyből tud szaltózni, fel is vették az artistaképzőbe. Azért vizsgáznia neki is kell, tartanak is rendesen a májustól a fiúk. Akkor három nap alatt kilenc vizsgát kell letenniük régi iskolájukban. Ahova nem vágynak vissza.

Itt a legjobb jutalmat kap, és felírják a nevét a dicsőségtáblára, vannak kirándulások, táncóra, pingpong, kosárlabda és foci.

A legkisebb, a harmadikos Lali épp azt próbálja megérteni, mit jelent a méretarányos térkép. Nem könnyű, de erősen próbálkozik. Ez sem volt mindig így. Tanára, aki a nevét nem szeretné elárulni, azt mondja, a kisfiú beilleszkedési, magatartási zavarok miatt lett magántanuló:

– Édesapja börtönben van, és édesanyja élettársa is. Az osztályban heccelték, ő pedig verekedett, őrjöngött. Egy technikaórán a hurkapálcikát használta fegyverként, az osztályfőnöke tehetetlen volt. Hozzánk ragaszkodik, szeret ide járni, a konfliktusait segítünk kezelni. De ha a játszótéren nem állok mögötte, megint kap hideget-meleget. Nem tudom, hogyan fog beilleszkedni felnőttként a társadalomba.

Lali persze ezen nem gondolkodik, és anyának szólítja a tanárnőt.

Magatartási okok, közlekedési nehézségek, a többszöri bukások miatt túl magas életkor, szociális körülmények – csak néhány indok, amire hivatkozva a magántanulóvá válást szokás kérelmezni és elfogadni.

– Ezek elképesztő magyarázatok. Annak idején a magántanulói rendszert a tehetséggondozás eszközeként vezette be az oktatáspolitika, hogy külön utat biztosítson azoknak, akiknek átlag feletti képességeik vannak – magyarázza Radó Péter oktatáskutató. – Ma viszont egyre nagyobb számban látható, hogy a külföldre költözők gyerekei lesznek magántanulók, illetve a középosztály választja még ezt a formát. Így mentik ki a fiatalokat a lepusztuló közoktatásból. Ezek legitim indokok. Ám ezzel párhuzamosan a magántanulói intézmény a szegregáció új csatornája lett.

2002 óta a sajátos nevelési igényű (SNI) tanulók integrációja volt a cél, ehhez a korábbi kormányok – integrációs normatíva formájában – igyekeztek pénzt is biztosítani. Egy évtized múltán az SNI-tanulók csaknem hatvan százaléka már integrált módon járhatott iskolába.

– Ám amilyen arányban nőtt az integráltan tanított gyerekek aránya, úgy emelkedett a magántanulóvá nyilvánított diákoké is – mondja Radó. – Kiderült, hogy a befogadó iskolák egy része nem volt felkészülve a feladatra. És ez nemcsak pénz kérdése. Heterogén osztályokat nem lehet frontális módszerekkel tanítani, sokféle képességű gyerekeknél kódolt a hagyományos pedagógia kudarca. Márpedig igen sok pedagógus változatlanul hagyományos módszerekkel tanít. Ezért tolják ki a számukra kezelhetetlen gyerekeket az osztályból. Ebben pedig sokszor az igazgató is partner, azt teszi, amit a tanárok elvárnak tőle.

2010 óta a helyzet tovább romlott. Az oktatási kormányzat folyamatosan csökkenti a szegregációval szembeni fékeket, így egyre növekszik az SNI-s magántanulók száma, akiknek nem kis hányada vélhetően roma. Ám pontos arányt még a szakértő sem tud mondani. Ugyanis nincs hivatalos adatforrás, szegregációkutatást a kormányzat 2010 óta nem rendelt meg. Egy ezredfordulós, Havas Gábor szociológus által készített, csaknem kétszáz iskolát érintő vizsgálat szerint a cigány tanulók 3 százaléka, a nem romák 0,4 százaléka volt felmentve a rendszeres iskolába járás alól, vagyis a cigány diákokat a felmentés nyolcszor nagyobb gyakorisággal érintette. És semmi nem utal arra, hogy a helyzet javult volna. Sőt.

Ritók Nóra, a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány vezetője még 2011-ben, egy blogbejegyzésben igyekezett felhívni a figyelmet a problémára, amely vidéken még súlyosabb, mint Budapesten vagy a nagyobb városokban.

– Azt tapasztalom, hogy soha nem a szülő kezdeményezi a magántanulóvá válást. Informálisan az iskola kezdi pedzegetni. És miután a szülőt ezredszer is behívják, szembesítik a kudarcokkal, neki is megkönnyebbülés, ha szabadul a helyzetből – állítja Ritók Nóra.

És a gyerekek is fellélegeznek. Hiszen az iskola szükséges rossz volt, ahol nem érte őket siker.

– Sokan kimaradnak az iskolai élményekből: az óvodai ballagásból, mert nincs szép ruhájuk, az iskolai kirándulásból, színházlátogatásból, lemaradnak a tablóról, mert nincs pénz a befizetnivalóra. Marad a poroszos napi rutin, az intők világa. Magántanulónak lenni annyi számukra, mintha egész évben szünidő lenne. És innen nincs visszaút. Ülnek a tévé vagy a számítógép előtt, cigiznek, lófrálnak, nem csinálnak semmit. Vagy vasaznak, feketemunkára küldik őket, esetleg dílerkednek, beszippantja őket a bűnözés.

Ritók Nóra arra figyelmeztet: a hátrányos helyzetű térségekben a gyerekek is hátrányos helyzetűek, s ha túl sok jut belőlük egy osztályba, amortizálódik a pedagógusgárda is. Csapdahelyzet ez tanárnak, diáknak egyaránt. Az osztályfőnöknek nincs elég ideje a veszélyeztetett gyerekekkel foglalkozni, elönti az adminisztráció. Az iskolákban kevés a fejlesztőpedagógus, a pszichológus. Ha valaki heti kétszer fél órát beszélget egy agresszív gyerekkel, az vajmi kevés.

– Aki rábólint a magántanulói státusra, legyen tanár, igazgató vagy a gyámhivatal, nem a gyereket nézi, hanem a csoportot. És sajnos van igazsága. Mert egy agresszív gyerek ellehetetleníti a többi fejlődését is. Így az egyéni életút másodlagos lesz.

Ritók Nóra tapasztalatai szerint általánosban még a felsőig, ötödikig elbukdácsol a gyerek, mielőtt magántanuló lesz. Azután, hetedik és nyolcadik osztályban, ha már legalább elmegy a félévi, év végi vizsgára, átengedik, hogy meglegyen a nyolc osztály. Fiúknál komoly motiváció lett, hogy a jogosítványhoz általános iskolai végzettség kell.

Ráadásul a szegregátumokban a szülő is szegény és máshogy szocializálódott, nem támogatja a gyerekét.

– Érdekes megfigyelni a közmunka és az iskolába járás közötti összefüggést. Sok településen a közmunkás reggel aláírja a jelenléti ívet, aztán megy gazolni, seperni, alig ellenőrzik, könnyű ellógni. Ha ezt látja a gyerek, miért csodálkozunk, ha bemegy az első órára, ott beírják a hiányzókat, utána meg elslisszol? A szülei példáján megtapasztalta: működik a stratégia. A harmadik generáció nő föl úgy, hogy otthonról senki nem motiválja a tanulásra. És semmi nem fog változni, ha nincs egyéni figyelem, szoros kapcsolat az iskola, a szülő, a gyerek és a családgondozó között óvodától a munkába állásig.

A Kesztyűgyárban Vanessza és Attila a törtekkel birkózik. A fiú tizenhárom éves és ötödikes. Nem először. Még mindig nehezen megy neki a „mennyivel kell osztani a 12-t, hogy 4 legyen”. Miért lett magántanuló?

– Bevittek a rosszba, meg néha kiszöktünk az óráról – somolyog, aztán nagyot húz a kólából.

Horváth Éva, aki önkéntesként tanít, azt mondja, ha tehetnék, a gyerekek egész nap csak beszélgetnének velük. Élvezik, hogy valaki meghallgatja őket.

– Sok itt a jó eszű fiatal, de mi álmodjuk meg helyettük a jövőjüket.

Bacsó Gábor, a kesztyűgyári mentorprogram vezetője szerint a hátrányos helyzetű diákok magántanulóvá válása az egyéni tanítási szükségleteket nem megfelelően támogató oktatási rendszer következménye.

– Van olyan kollégám, aki azt mondja, örüljünk annak, hogy hozzánk legalább szeretnek járni, miközben itt olyasmivel kell foglalkozni, amivel nem akarnak. Én ennél eredményorientáltabb vagyok, szeretném, ha fejlődnének. Ezért törekszünk jó kapcsolatra a szülőkkel, de az ő motiválatlanságuk is nagyfokú. Például sokáig nem értettem, az egyik fiú miért nem ér be órakezdésre, kilencre. Egyik munkatársammal meglátogattuk otthon, ahol még délelőtt tízkor is ágyban volt az egész család. Pillanatnyi sikereink – egy jó vizsga, felvételieredmény – persze vannak, de a legnagyobb gond a célnélküliség. Ezeknek a gyerekeknek nincsenek példaképeik, álmaik, vágyaik. És évről évre többen vannak.