Dubaj-terv: Karácsony Gergely úgy tiltakozik ellene, hogy nem is tiltakozik

A főpolgármester egyetért Lázár Jánossal abban, hogy Rákosrendező Budapest aranytartaléka.

2023. december 4., 19:14

Szerző:

Azt kellene előbb kitalálni, hogy mi is legyen a Rákosrendező területével és csak ezt követően keresni beruházót – reagált Karácsony Gergely főpolgármester Lázár János hétfői sajtótájékoztatójára, melyen az építési és közlekedési miniszter kijelentette: nem is mini-, hanem maxi Dubaj épülhet Rákosrendezőre.

Karácsony azt is hozzátette, hogy az utóbbi időszakban sokat egyeztetett Lázárral, így bízik abban, hogy ebben a kérdésben is megtalálják a közös érdeket. Lázár a sajtótájékoztatóján azt mondta, először legyen meg az államközi megállapodás, utána lehet egyeztetni a kerületekkel és a főpolgármesterrel is, Karácsony szerint viszont az egyeztetés már most szükséges lenne, hogy meg tudjanak arról állapodni, hogy fog átalakulni a környék – idézi a HVG.

Abban egyetért Lázárral, hogy Rákosrendező Budapest aranytartaléka, annak pedig kifejezetten örül, hogy a kormány „végre nem csak büntet, hanem fejleszt is”. Egyetért a magántőke bevonását célzó és a földalatti megújításáról szóló ötlettel is.  

Lázár arról is beszélt, hogy a budapestiek egyetértése nélkül nem lehet fejlesztést hozni a városba  ezt Karácsony biztatónak értékelte. Kiemelte ugyanis, hogy korrekt szakmai kapcsolata van a miniszterrel, amiket eddig ígértek egymásnak, azt be is tartották, így komolyan veszi a miniszter ezen ígéretét is.

Azt azonban határozottan aláhúzta, hogy nem kérnek toronyházakat a Hősök tere mögé. Amint Lázár, úgy ő is tájsebnek tartja a Mol-tornyot. Hozzátette: sem a maga, sem a Fővárosi Önkormányzat pozícióját nem tartja esélytelennek az érdekérvényesítésre a Dubaj-terv kapcsán.

(Kiemelt kép: Rákosrendező vasútállomás. Göcző Nóra /168.hu)