Vasvillával szúrták fejbe a ráckevei verekedés egyik résztvevőjét

2019. augusztus 31., 12:00

Szerző:

Utcai háborúvá fajult két család konfliktusa Ráckevén csütörtök este, majdnem hetven ember esett egymásnak. A verekedés legsúlyosabb sérültjét vasvillával szemből fejen szúrták, a férfi még mindig életveszélyes állapotban fekszik az intenzíven – írja a Bors.

Csütörtök este 6 óra körül több bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy Ráckeve belterületén két család között veszekedés tört ki, amelynek során vascsövekkel, kardokkal, szablyákkal, vasvillával estek egymásnak. A bejelentők azt is elmondták, hogy több lövést is hallottak. A rendőrök a verekedőket megfékezték. A Terrorelhárítási Központ műveleti egységei is a helyszínre érkeztek, akik a rendőrökkel közösen öt ráckevei férfit elfogtak, majd előállították őket.

Lövöldözés Ráckevén
Fotó: Mihádák Zoltán

Az alpolgármester szerint a leszámolás hátterében a kábítószer állhat, az egyik résztvevő szerint azonban egy öngyújtó miatt pattant ki a verekedés.

– A szomszéd utcában él egy huszonéves gyerek, aki rettegésben tartja az embereket. Az egyik unokatestvérem egy hete kért öngyújtót a cigijéhez tőle és a két társától, de válaszul leütötték. In­nen indult a konfliktus

– ma­gya­rázta a lapnak egy bekötött fejű férfi, Sztojka Sándor.

A családok néhány napot ad­tak egymásnak, hogy kibéküljenek. Mivel ez nem sikerült, három-három embert je­löltek ki, hogy megverekedjenek egymással, de az egyik társaság nem jelent meg a megbeszélt időben. Ezután tört ki a botrány.

Sztojka Sándor elmondása szerint a balhé legsúlyosabb sé­rültje a nagybátyja volt, akit egy vasvillával szemből fejen szúrtak. Az ő fejét vascsővel verték szét a verekedésben, de őt már hazaengedték a kórházból.

A település alpolgármestere, Vereckei Zoltán arról beszélt, hogy a helyiek több esetben is tájékoztatták az önkormányzatot és a hatóságokat a problémákról, ezután létrehoztak egy drogprevenciós bizottságot.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

2024. április 18., 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.