Döntött a bíróság a fiú letartóztatásáról, aki terrorcselekményre készülhetett Magyarországon

A védője indítványozta a legszigorúbb kényszerintézkedés megszüntetését.

2022. január 26., 13:41

Szerző:

Továbbra is letartóztatásban marad az a fiatal férfi, aki Magyarországon terrorcselekmény elkövetésére tett előkészületet – írja az ügyészség honlapján. A Budapesti Nyomozó Ügyészség 2021 novemberében emelt vádat egy 22 éves férfi ellen, terrorcselekmény, terrorista csoportban történő elkövetése érdekében megvalósított előkészület bűntette miatt. A fiatal férfi 2021 év során hűségesküt tett az Iszlám Állam terrorszervezetnek, majd Magyarországon terrorcselekmény elkövetésére tett előkészületet, írják.

A Fővárosi Törvényszék 2021. december 14. napján tartott előkészítő ülésén a letartóztatásban lévő vádlott védője indítványozta a legszigorúbb kényszerintézkedés megszüntetését, és bűnügyi felügyelet elrendelését, amelyet a bíróság elutasított. A vádlott és védője e döntés ellen fellebbezést jelentett be, melyet a  Fővárosi Ítélőtábla megvizsgált. A bíróság – egyetértve a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészségnek a letartóztatás fenntartásának indokoltságát kifejtő álláspontjával – a napokban hozott végzésével a fellebbezéseket, mint alaptalanokat elutasította, így a férfi továbbra is letartóztatásban marad.

(Kiemelt képünk illusztráció: 168.hu | Dimény András)

 

Tegnap 20:28

Zivatarveszély miatt két megye több járására másodfokú riasztást adott ki kedd este az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az érintett területeken a következő órákban olyan heves zivatarok alakulhatnak ki, amelyeket károkozó szél, jelentős mennyiségű csapadék, illetve jégeső kísérhet.

A város közösségének bevonásával döntött a pécsi önkormányzat a város új szlogenjéről, amely a következő lesz: Pécs – Mediterrán szerelem – közölte a baranyai megyeszékhely önkormányzata kedden az MTI-vel.