DK: Orbán Viktor mindennap elárulja a magyarokat

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor kormányfő mindennap elárulja a magyarokat, amikor a sokak adóbefizetéseit a fideszes keveseknek osztogatja – reagált a párt a Transparency International szerdai, Magyarország korrupciós helyzetére vonatkozó bejelentésére.

2016. január 27., 20:10

A vizsgált 168 ország közül Magyarország az 50. helyen áll a korrupciós listán – közölte a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója a szervezet szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. 2014-hez képest három helyet esett vissza Magyarország, egyben 54 pont helyett 51-et kapott a vizsgálat során – közölte Martin József Péter.

A DK szerint a szervezet kutatásából kiderül, hogy még soha senki nem lopott el annyi pénzt a magyar sokaktól, mint a fideszes kevesek.

Az ellenzéki párt hozzátette, hogy az Orbán-rendszer bukása utáni független igazságszolgáltatásnak kell majd felelősségre vonnia azokat, akik a sokak képviselete helyett a saját és családjuk bankszámláit gyarapították.