DK: A kormány tegye vissza a nyugdíjalapból kivett pénzt
A Demokratikus Koalíció azt követeli a kormánytól, hogy módosítsa a költségvetést, és tegye vissza a nyugdíj-biztosítási alapba az abból 2013-ban és 2014-ben elvett mintegy 337 milliárd forintot – közölte a párt egészségügyi kabinetjének vezetője kedden.
László Imre úgy fogalmazott: a kabinet nemcsak a magánnyugdíjpénztárakból „lopta el” a nyugdíjakat, hanem az állami nyugdíjalapból is. A 2014. évi zárszámadási törvény mellékletéből ugyanis kiderül, hogy a kormány tavaly karácsony előtt 184,7 milliárd forintot vett ki a nyugdíjalapból, amit betett a költségvetésbe – közölte. Pontosan ugyanez történt 2013-ban is, mert akkor 153 milliárd forintot vettek ki a nyugdíjalapból, és tettek be a büdzsébe – emelte ki.
A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor és „bűnszövetkezete” újabb 337 milliárd forint nyugdíjpénzzel tartozik az országnak – mondta. Hozzátette, hogy jövőre romlani fog a nyugdíjak értéke, mert nagyobb drágulás lesz a boltokban, mint amekkora a nyugdíjemelés, az „ellopott” nyugdíjpénz visszarakásával viszont bőven meg lehetne akadályozni, hogy jövőre kevesebbet érjenek a nyugdíjak.