Díszvacsora

– Bojkottfelhívásában azt kérte tudóstársaitól, hogy ne adják el egy tál kaviáros lencséért a szakma becsületét. Nem csalódott, hogy kevesen csatlakoztak a felhívásához?

– Dehogy csalódtam. Már csak azért sem, mert közben egy újabb neves akadémikusunk jelezte nekem, hogy ő is elutasítja a kormányfő invitálását.

– Szabad tudni, kiről van szó?

– Ha akarja, az érintett majd nyilvánosságra hozza.

– Az újabb támogató fontos lehet, de ön biztosan tudja azt is, hogy 500 Széchenyi-díjas van az országban.

– Igen, de nem a bojkottálók száma az érdekes, hanem annak kimondása, hogy nem lehet mindenkit kézből etetni. Magánügynek tekintem, akar-e valaki olyan miniszterelnökkel vacsorázni, aki súlyos anyagi és szabadságjogi korlátozásokkal lehetetleníti el a tudományos élet, a kutatás és főleg az oktatás szabadságát. Az ezt szabályozó törvényeket személyesen Orbán Viktor hagyta jóvá, hisz végső soron mindenről ő maga dönt az országban. Tette ezt annak ellenére, hogy az új felsőoktatási törvény ellen komoly szakmai érvekkel tiltakozott a Magyar Rektori Konferencia, a Magyar Tudományos Akadémia bizonyos osztályai, a Magyar Akkreditációs Bizottság, ezen túl az egyetemek legfelsőbb fórumai: a szenátusok és a professzorok körei is ellenezték a felsőoktatás autonómiájának felszámolására tett lépéseket. De a tudományos élet minden erőfeszítése hiábavalónak bizonyult, lesöpörték valamennyi szakmai fórum érveit, és a kormány szája íze szerint fogadták el az egész társadalom számára ártalmas felsőoktatási törvényt. Ez megalázó!

– Ennek ellenére száznál többen már elfogadták a díszvacsorára szóló meghívást, mert úgy gondolják, a vitás kérdéseket tisztázni kell. Ön nem így gondolja?

– Természetesen szívesen leülök vacsorázni olyan emberrel, akivel vitám van. Minden véleményt szívesen meghallgatok, ötven évig tanítottam filozófiát a legkülönbözőbb beállítottságú egyetemi hallgatóknak, boldog voltam, ha ellentmondtak, ha érveket tudtunk ütköztetni. De örömmel folytattam disputát más felfogású kollégákkal is a szakmai fórumokon. Itt azonban nem nézeteltérésről, kommunikációs zűrről van szó, ami tisztázható. Meghallgatták ugyan a véleményünket, látszólag vitatkoztak is velünk, majd érveinket tökéletesen figyelmen kívül hagyva elfogadták a kormány eredeti javaslatát. „Átvertek” bennünket, megalázták a teljes magyar tudományos életet. Olyan káros törvény született, amely sérti az egyetemek autonómiáját, a kutatás és az oktatás szabadságát.

– Közleményében felháborodottan említette Mocsai díszdoktori címét. A kormánypárti Napi Gazdaság szerint Freund Tamás akadémikus véleménye az, hogy egy ilyen felhívásban a díszdoktori címre hivatkozni aránytalan és méltánytalan. Elfogadja?

– Elutasítom! Ez az ügy precedensértékű, amely megmutatja: ebben az országban bárkiből bármi lehet, ha a hatalom azt akarja. Ugyanis egy ember úgy kaphatott díszdoktori címet a debreceni egyetem szenátusa és számos professzor tiltakozása ellenére, hogy nincs semmiféle tudományos teljesítménye. Az edző olyan címet bitorol, ami nem járna neki. Mindez kormányzati nyomásra történt, a tudományos fórumok újabb megalázásával. De ebben már rutinja van az Orbán-kormánynak, hisz Schmitt Pál doktori disszertációja ügyében is a kormány megpróbált bagatellizálni. Igyekeztek semmibe venni a Semmelweis Egyetem doktori tanácsának döntését, holott a doktori fokozat odaítélése az egyetem illetékes bizottságának szuverén joga, a kormánynak ehhez semmi köze. Miután a politika beavatkozott, megsértette a tudomány legitimitását. Ezek után nem vagyok hajlandó olyan látszatot kelteni, hogy az egész szakmámat megalázó politikussal tréfálkozva, mosolyogva elfogyasszak egy vacsorát.

– Korábban ön is részt vett a Széchenyi-díjasok számára rendezett díszvacsorákon. Tapasztalatai alapján tényleg nem sikerült ott semmit elérni, csak kormányfői gesztusokra lestek a tudósok, esetleg begyűjtöttek néhány sallert vagy kokit?

– Az utóbbit biztosan nem ezen a fórumon gyűjtöttük be. Tapasztalatom szerint alapkérdéseket a díszvacsorán nem lehet megbeszélni. De mielőtt félreértene, szeretnék valamit tisztázni: engem a mai rendszerben semmilyen személyes sérelem nem ért, itt az egész hivatásrendet alázták meg, ami számomra erkölcsi kérdés, és ettől nem tudom függetleníteni magam.

– Olvasta, hogy a közlemény megjelenése után mennyire alpári módon reagáltak a szövegére?

– Mesélték, de azok szerzőiket minősítik. Sajnos országegyesítés helyett a mai politika szembefordítja egymással az embereket. A felsőoktatás is lehet ennek áldozata.

– Kétségtelen, mára drámaian csökkent a felsőoktatás költségvetése, fele lehet a tíz évvel ezelőttinek, az egyetemi rendszert totálisan átalakították, a rektorok hatáskörét jelentősen korlátozták a kormány által kinevezett kancellárokkal. Az egyetem tudományos életét, stratégiáját többségében az állam által kinevezett „konzisztóriumok” határozzák meg, amelyek sokak szerint Alaptörvény-ellenesen avatkoznak be az egyetemi életbe. Ilyen kormányzati henger mellett jobb nem szólni. A tudósok is túlélésre, az életben maradásra játszanak?

– Igen, sokan rákényszerülnek. A vezető kutatók nagy része érdekelt abban, hogy a saját egzisztenciája mellett őrizze az általa vezetett csoportok és a tanítványok biztonságát. Ezt úgy tudja megtenni, ha elfogadja a politika gazdaságilag is motivált ajánlatait, ennek megfelelően cselekszik, vagyis azt oktatja, azt kutatja, amit elvárnak tőle. A megalkuvás fejében kap erkölcsi és anyagi támogatást, viszonzásul nem kritizálja a kormány döntéseit. Akik viszont nem állnak be a sorba, azt érzékelik, hogy a tudomány művelése ma egyre költségesebb. Bőrükön tapasztalják, hogy Magyarország nem fordít elég pénzt a tudásipar fejlesztésére, aminek a következménye lesz az ország tartós gazdasági lemaradása. Ezt belátva, a tehetséges kutatók tömegével hagyják el az országot. Akik maradnak, a legtöbbször nem azt csinálják, amihez a legjobban értenek.

– Közben azért Mocsai Lajos a korábbi százmilliók helyett tízmilliárd forintot szerzett a testnevelési egyetemnek. Ez is valami, nem?

– A hatalom emberei megkapják jussukat, de közben persze ők is kézben tarthatók. Ez tévút, ilyen helyzetben én ízléstelennek tartanám, ha mosolyognom kéne a kormányfőre.

– Az idén öt Nobel-díjas tudós társaságában a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Lovász László Brüsszelben sikeresen kijárta, hogy az unió ne csökkentse az alapkutatásokra fordítandó pénzt. Az észérveket itthon nem veti be az akadémiai elnök?

– Biztosan beveti, de aligha van rá fogadókészség.

– Vizi E. Szilveszter, az akadémia korábbi elnöke elment a vacsorára. Előtte a Napi Gazdaságnak nyilatkozva Kodályt és Kosáryt idézte: a tudomány nem lehet a vallás szolgálóleánya és a politika ágyasa, ezért végsőkig tárgyalni kell.

– Nos, egyetértek, a tudomány szerintem sem lehet a politika ágyasa. Ezért nem megyek el Orbán Viktor vacsorájára.